BL: az UEFA szerint a sebesség volt a Liverpool sikerének titka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 19:29
null
Az UEFA szerint a sebesség volt a Liverpool sikerének titka (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tanulmánya szerint a Bajnokok Ligáját tavasszal megnyerő Liverpool FC sikerében kulcsfontosságú volt a csapat játékának sebessége.

 

A szakanyagot készítő tízfős munkacsoport – amelynek tagjait nem nevezték meg – az előző BL-idény mind a 366 gólját elemezte, ezek közül az angol együttes 24-et szerzett. A végső győztes átlagosan mindössze 7.81 másodpercig birtokolta a labdát a találatai előtt, amelyeket átlagosan csupán két és fél passz előzött meg. A csoportkörben szerepelt 32 csapat átlaga 12.5 másodperc és 4 passz volt.

A tanulmány fontos tényezőként említette a gyors és intenzív játékot, illetve az angol csapatok futballistáinak kiemelkedő mentális és fizikai képességeit.

A dokumentum szerint következtetésként levonható, hogy a szigetországi együttesek a hazai versenynaptárnak köszönhetően rendszeresen magas intenzitású, komoly tempójú meccseket játszanak, ezért versenyképesebbek a BL-ben az ellenfeleik többségénél. Azt is megállapították, hogy nemzetközi szinten hátrányos helyzetben vannak azok a csapatok, amelyek jelentős előnnyel nyerik hazájuk bajnokságát.

A Liverpool az elődöntő első meccsét 3–0-ra elveszítette Barcelonában, a visszavágót viszont 4–0-ra megnyerte. A szakanyag kiemeli, hogy a katalánoknál nem volt megfelelő a csapatmunka a második mérkőzésen, ugyanis Lionel Messi és Luis Suárez nem vette ki a részét a védekezésből.

Az előző idényben a leggyorsabb sprint a Liverpool holland középhátvédje, Virgil van Dijk nevéhez fűződött, akinél a barcelonai meccsen egy alkalommal 34.5 kilométeres óránkénti sebességet mértek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik