BL: az UEFA magyarázatot adott az amszterdami VAR-döntésre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 23:19
null
Courtois már tehetetlen, előtte Tadics, Tagliafico itt még nem tudja, hogy ezt a gólt nem adják meg (Fotó: AFP)
Hivatalos magyarázatot adott ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az Ajax–Real Madrid (1–2) Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után, megindokolva, hogy Damir Skomina játékvezető miért érvénytelenítette az amszterdamiak első félidőben elért, majd a VAR-egység videózása után meg nem adott gólját.

Az UEFA hivatalos indoklása a következőképpen szól: „Az Ajax–Madrid mérkőzés 38. percében Nicolás Tagliafico fejes gólját érvénytelenítették, miután a VAR-egység visszanézte azt. A játékvezető megállapította, hogy Tagliafico csapattársa, Dusan Tadics leshelyzetben volt és zavarta a kapust, megakadályozva abban, hogy elérje vagy megjátssza a labdát, ahogy a fejest kapura küldték. A döntés a VAR-protokoll alapján született meg, a találatot helyesen érvénytelenítették, a szabadrúgás leshelyzet miatt járt kifelé.”

 




 

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHATNAK!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ajax (holland)–Real Madrid (spanyol) 1–2 (0–0)
Amszterdam, Johan Cruyff Arena. Vezette: Damir Skomina (szlovén)
AJAX: Onana – Mazraui, De Ligt, Blind, Tagliafico – F. de Jong, Schöne (Dolberg, 73.), Van de Beek – Zijes, Tadics, D. Neres. Vezetőedző: Erik ten Hag
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Nacho, S. Ramos, Reguilón – Modric, Casemiro, Kroos – Bale (Lucas Vázquez, 61.), Benzema (Asensio, 73.), Vinícius Júnior (Mariano Díaz, 81.). Vezetőedző: Santiago Solari
Gólszerző: Zijes (75.), ill. Benzema (60.), Asensio (87.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik