BL: az MU rekordot döntött, Pirlo debütált, Immobile visszavágott a nyitányon

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 12:42
null
Marcus Rashford volt az MU nyerőembere (Fotó: AFP)
Kedd este nyolc meccsel vette kezdetét a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírása, amely a Ferencváros barcelonai vendégjátéka mellett rekordokat, debütálókat és megannyi érdekességet hozott. Nézzük, mi történt az új BL-idény első játéknapján.

E-CSOPORT

A játéknap rangadója ebben a csoportban egyértelműen a legutóbbi átigazolási időszakban alaposan bevásárló Chelseaés az Európa-liga-címvédő Sevilla összecsapása volt Londonban. Bár az angolok már két 3–3-as döntetlent is játszottak ebben az idényben a Premier League-ben, és a mérkőzéseiken átlagban 4.5 gól esik, ezúttal nem tudtak betalálni, ahogy a Sevilla sem.

Ez 0–0 az első gól nélküli döntetlenje Frank Lampardnak a Chelsea élén – legutóbb még a Derby County menedzsereként ért el hasonló eredményt a Stoke City ellen 2019 márciusában.

Card

A csoport másik mérkőzésén két BL-újonc csapat találkozott egymással: a francia Rennes és az orosz FK Krasznodar is története során először jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget – a franciák egyetlen találatát Serhou Guirassy szerezte, aki immár mind a négy idei sorozatban eredményes volt, amelyben elindult a Rennes, míg az oroszok találatát az egykori ferencvárosi Cristian Ramírez lőtte, nagyjából 18 méterről.


Card

F-CSOPORT

Ez a csoport is egyből egy rangadóval indított: a Bajnokok Ligája főtáblájára 13 év után visszatérő Lazio fogadta az olasz fővárosban a Borussia Dortmundot. A hazaiak végül kisebb meglepetésre 3–1-re nyertek,első góljukat a 2019–2020-as bajnoki idény aranycipőse, Ciro Immobile szerezte, aki legutóbb éppen a német csapat színeiben volt eredményes a BL-ben, még 2014-ben.

Card

A Dortmundban kezdőként lépett pályára az angol Jude Bellingham, aki 17 évesen és 113 naposan minden idők legfiatalabb szigetországi játékosa lett, akit edzője kezdőként küldött pályára a BL-ben – megelőzve a Manchester City tehetségét, Phil Fodent.

Card

A csoport másik mérkőzésén az oroszZenit fogadta a belgaFC Bruges-t. A drámai végjátékot hozó meccsena vendégek nyertek 2–1-re a 94. percben szerzett góllal.

G-CSOPORT

A kvartett első mérkőzésén a Cristiano Ronaldót koronavírus-fertőzés miatt nélkülöző Juventus a Dinamo Kijev otthonában lépett pályára. Az olasz bajnok a legutóbbi átigazolási idényben szerződtetett Álvaro Morata duplájával nyert 2–0-ra.

Ezen a mérkőzésen debütált a Bajnokok Ligájában edzőként Andrea Pirlo, aki játékosként felnőtt tétmérkőzésen először 1995-ben lépett pályára, a Brescia színeiben. Annak a csapatnak a román Mircea Lucescu volt a vezetőedzője, ahogy a mostani Dinamo Kijevnek is.

Card

Mint ismert, a csoport másik mérkőzésén a Ferencváros 5–1-es vereséget szenvedett az FC Barcelona otthonában.

H-CSOPORT

Ebben a csoportban zajlott a játéknap legnagyobb rangadója a legutóbbi BL-döntős Paris Saint-Germain és a Manchester United között. Úgy látszik, az MU nyerni jár Párizsba, a 2019 márciusában aratott 3–1-es győzelem (amellyel akkor a legjobb nyolc közé jutott a Man. United) után ezúttal 2–1-re nyerta francia fővárosban – Marcus Rashford döntötte el a találkozót a 87. percben.

Ez volt az MU tizedik idegenbeli győzelme egymás után – az összes sorozatot figyelembe véve –, amely új rekordnak számít a klub történetében.

Card

A meccs egyik meglepetésembere a gyakori sérülései miatt jobbára mellőzött 22 éves középhátvéd, Axel Tuanzebe volt, aki a találkozó túlnyomó részében Kylian Mbappét őrizte – remekül –, és 92 százalékos passzpontossággal, hét tisztázással, valamint egy blokkolt lövéssel zárt, ráadásul a levegőbenaz összes párharcát megnyerte.

Card

A kvartett másik mérkőzésén a tavalyi BL-elődöntős RB Leipzig2–0-s győzelmet aratott a törökIstanbul Basaksehir ellen – Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta az összecsapást.

Az RB Leipzig mindkét gólját a spanyol szárnyvédő, Angelino szerezte, aki a legutóbbi három tétmérkőzésén négy (!) gólt szerzett. A lipcseiek egyébiránt továbbra is veretlenek a 2020–2021-es idényben.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
Chelsea (angol)–Sevilla (spanyol) 0–0
Rennes (francia)–FK Krasznodar (orosz) 1–1 (Guirassy 56. – 11-esből, ill. C. Ramírez 59.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FK Krasznodar 1
1 1–1 0 1
Rennes 1 1 1–1 0 1
3. Chelsea 1 1 0–0 0 1
Sevilla 1 1 0–0 0 1

F-CSOPORT
Zenit (orosz)–FC Bruges (belga) 1–2 (E. Horváth 74. – öngól, ill. Dennis 63., De Ketelaere 90+4.)
Lazio (olasz)–Borussia Dortmund (német) 3–1 (Immobile 6., Hitz 23. – öngól, Akpa Akpro 76., ill. Haaland 71.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lazio 1 1 3–1 +2 3
2. FC Bruges 1 1 2–1 +1 3
3. Zenit 1 1 1–2 –1 0
4. Borussia Dortmund 1 1 1–3 –2 0

G-CSOPORT
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2
(Álvaro Morata 46., 84.)
FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 1 1 5–1 +4 3
2. Juventus 1 1 2–0 +2 3
3. Dinamo Kijev 1 1 0–2 –2 0
4. FERENCVÁROS 1 1 1–5 –4 0

H-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol) 1–2
(Martial 53. – öngól, ill. Bruno Fernandes 23. – 11-esből, Rashford 87.)
RB Leipzig (német)–Istanbul Basaksehir (török) 2–0 (Angelino 16., 20.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. RB Leipzig 1 1 2–0 +2 3
2. Manchester United 1 1 2–1 +1 3
3. Paris SG 1 1 1–2 –1 0
4. Istanbul Basaksehir 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik