BL: az edzőváltás miatt a Valencia-játékosok nem nyilatkoznak

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 10:34
null
Magányosan zajlott Albert Celades első BL-sajtótájékoztatója a Valencia edzőjeként (Fotó: Marca)
Cseppet sem tűnik rózsásnak a helyzet a Valencia öltözőjében. A spanyol alakulat kedd este a Chelsea ellen kezdi meg Bajnokok Ligája-szereplését, ám a játékosokat leginkább az izgatja, miért kellett nemrég megválni Marcelino García Toral vezetőedzőtől…

 

Mint ismert, a valenciai klub a múlt héten némileg váratlanul menesztette trénerét, az együttest 2017 nyara óta irányító Marcelinót, akivel a Valencia idén a Király-kupa-döntőben legyőzte az FC Barcelonát.

A legutóbbi fordulóban már Albert Celades ült a kispadon, s az együttes 5–2-re kikapott a Barca vendégeként. A játékosok a találkozó után nem nyilatkoztak a sajtónak, s így tettek most is, a Chelsea elleni BL-mérkőzés kapcsán. A Stamford Bridge-en Celades egyedül képviselte a csapatot a sajtótájékoztatón, a mellette lévő, egy játékos számára fenntartott szék üres maradt.

A Marca szerint a játékosok azt nehezményezik, nem közölték velük, az egyesület miért menesztette Marcelino García Toralt. Az UEFA-ellenőr jelentésében minden bizonnyal megemlíti majd, hogy a Valencia nem küldött játékost a kötelező eseményre.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ – A KEDDI PROGRAM
E-CSOPORT

21.00: Napoli (olasz)–Liverpool FC (angol) (Tv: Spíler2)
21.00: Salzburg (osztrák)–Genk (belga)
F-CSOPORT
18.55: Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) (Tv: Spíler2)
21.00: Borussia Dortmund (német)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport)
G-CSOPORT
18.55: Olympique Lyon (francia)–Zenit (orosz) (Tv: Spíler1)
21.00: Benfica (portugál)–RB Leipzig (német)
H-CSOPORT
21.00: Chelsea (angol)–Valencia (spanyol) (Tv: Spíler1)
21.00: Ajax (holland)–Lille (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik