BL: Attól tartunk, véget érhet Kane idénye – Pochettino

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 00:30
null
Harry Kane újabb bokasérülése nagyon rossz hír a Tottenhamnek (Fotó: AFP)
Győzelmet ünnepelhetett új stadionja első európai kupacsatája végén a Tottenham: a Spurs Szon Hung Min góljával 1–0-ra felülmúlta a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A szurkolók a győzelem ellenére aggódhatnak: Harry Kane sérülten hagyta el a pályát, márpedig a sorozatos bokasérülésekkel küszködő csatár kiesése nagy érvágás lenne.

„Mindvégig csapatként küzdöttünk, egy pillanatig sem adtuk fel, végigharcoltuk a kilencven percet. Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk, a kapu előtt pontosabbnak bizonyultunk. Remek ez a stadion, fantasztikus itt játszani, hálás vagyok ezért a lehetőségért” – futott pár klisével egy tiszteletkört a Spurs győztes gólját szerző Szon Hung Min, aki Hugo Llorishoz hasonlóan reményét fejezte ki, hogy Harry Kane sérülése nem súlyos. Na igen, ez lenne az utolsó dolog, ami hiányozna az egyébként is szűk keretű Tottenhamnek.

A Manchester City a hetes BL-veretlenségi sorozatát „temethette”, mesterének megint gondot okozott egy kieséses párharcban a vendégségbeli nyitó mérkőzés. Pep Guardiola 26, a kieséses szakaszban megvívott idegenbeli Bajnokok Ligája-meccséből csak hatot nyert meg, ráadásul a negyed- és elődöntőre látványosan romlik a mérlege. A manchesteri szakvezető érdekes módon – legalábbis sajtótájékoztatóján – nem talált sok kivetnivalót csapata játékában.

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ki szoktam mondani, ha nem játszunk jól, de most nem érzem ezt. A Spurs agresszívan és sokat presszingel, sok helyzetet alakít ki, ám most nem tudta ezt megvalósítani – a második félidőben pedig sokszor elértünk a támadóharmadba, jól játszottuk meg a második labdákat. Ettől függetlenül az eredmény nem a legjobb. Azonban ha egy klub el akarja érni a Bajnokok Ligája végső szakaszát, akkor a hasonló fordításokra szüksége lesz. Néha az 1–0-s vereség jobb, mint a 0–0, mert így a csapat pontosan tisztában van azzal, mit kell megcselekednie. Remélhetőleg a jövő héten a drukkereink mellénk állnak, és végig buzdítanak minket” – nyilatkozta Guardiola.

Kollégája, Mauricio Pochettino úgy véli, hogy bár az első csatát a Tottenham nyerte meg, a párharc favoritja továbbra sem a londoni együttes.

„Irdatlanul kemény mérkőzés volt, a kivédett tizenegyes pedig hitet adott nekünk. Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, azonban a Manchester City számít továbbra is a párharc esélyesének. Nagyszerű erényeket csillogtattunk, jól teljesítettük, ám jön az újabb kilencven perc. Elégedett vagyok a játékunkkal, a hozzáállásunkkal, a teljesítményünkkel. Ez a kihívás vár ránk a jövőben: nemcsak így kellene teljesíteni, hanem ezt állandósítani is. Nagyon szomorúak és csalódottak vagyunk Harry Kane sérülése miatt. Holnap vizsgálatok várnak rá, de ezugyanaz a boka, súgy tűnik, ugyanolyan típusú sérülést szenvedett már megint. Ismét kibicsaklott a bokája – egy pár óra múlva többet tudunk. Kidőlt, és elképzelhető az is, hogy a teljes hátralevő idényt ki kell hagynia, ez pedig nagyon aggasztó. Nincs sok ideje felépülni” – értékelt az argentin szakember.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Tottenham Hotspur (angol)–Manchester City (angol) 1–0 (0–0)
London,
Tottenham Hotspur Stadion. V: Björn Kuipers (holland)
Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Winks (Wanyama, 81.), M. Sissoko – Eriksen, Alli (F. Llorente, 86.), Szon Hung Min – Kane (Lucas Moura, 58.). Menedzser: Mauricio Pochettino
Manchester City: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte, Delph – Gündogan, Fernandinho, D. Silva (De Bruyne, 89.) – Mahrez (L. Sané, 89.), Agüero (Gabriel Jesus, 71.), Sterling. Menedzser: Pep Guardiola
G: Szon Hung Min (78.)

VISSZAVÁGÓ
április 17., szerda
21.00: Manchester City (angol)–Tottenham (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik