BL: Arról álmodunk, hogy sikeresek legyünk Európában – Marko Nikolics

Vágólapra másolva!
2018.07.25. 11:05
null
Marko Nikolics szerint a BL-ben lemérheti a csapat, hogy hol tart (Fotó: Török Attila)
A Mol Vidi FC szerda este a Ludogorec Razgrad otthonában megkezdi a Bajnokok Ligája második selejtezőkörét. A fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics a klub hivatalos oldalának beszélt az elvárásairól.

 

„Mindent megtettünk azért, hogy a legalaposabban készüljünk fel a mai találkozóra. Úgy érzem, a játékosok megfelelő koncentrációval érkeztek meg Bulgáriába. Az ellenfelünk stabil európai kupaszereplő, megilleti a tisztelet, de mi arról álmodunk, hogy mi is sikeresek legyünk Európában. Márpedig az ilyen sikerekhez nagy eredmények kellenek. A Kisvárda elleni győzelem jót tett a csapat önbizalmának is, úgy érzem, készen állunk a Ludogorec elleni találkozóra. Ellenfelünknek remek játékosai vannak, kielemeztük őket, de nem szeretnék a nyilvánosság előtt belemenni a részletekbe, ez az öltözőn belül marad.

Mint mindig, most is arra vagyok kíváncsi, hogy ezen a szinten mire vagyunk képesek. Otthon bizonyítottunk, hiszen megnyertük a bajnokságot, de a nemzetközi porond az más. Hiszek benne, hogy a csapat ezen a szinten is jól helyt áll, és képes fejlődni. Ez a párharc és a világ legjobb klubsorozata, a Bajnokok Ligája a legjobb hely arra, hogy lemérjük, hol tartunk” – mondta Marko Nikolics, aki arra a kérdésre is felelt, hogy a tavalyi, Bordeaux elleni teljesítmény megismétlése elég lenne-e a továbbjutáshoz.

„Egy évvel később már nem kellene erről a meccsről beszélnünk, ez múlt idő. Szép emlék, szép győzelem, de már nem szabadna ezzel foglalkoznunk. Ha tovább szeretnénk lépni, akkor az előttünk álló kihívásokra kell fókuszálnunk. Nagyon jó csapattal kerültünk össze, de nekünk is megvannak az erősségeink, most meglátjuk, hogyan is állunk egy ilyen szintű együttes ellen, mint a Ludogorec.”

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

BAJNOKI ÁG
19.00:
Ludogorec Razgrad (bolgár)–Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik