BL: Ancelotti előre megmondta, Insigne dönt Salzburgban

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.10.24. 00:19
null
Carlo Ancelotti, a fekete zakós jós (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg hazai pályán kikapott a Napolitól a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában, nézzük, hogyan látta a mérkőzést pár főszereplő!

 

„Ismét nagyon jól teljesítettünk, de most sem tudtuk kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést. A lehető legjobban futballoztunk, a maximumunkat nyújtottuk, de minden hibánkat góllal büntette az ellenfél” – értékelt Max Wöber; a mérkőzés hőse, Erling Haaland pedig hozzátette: „Hatalmas csapás volt gólt kapni, miután másodszor is egyenlítettünk. Természetesen nagyon szomorú vagyok. Jó a csapatunk, ezt ma is megmutattuk, a még hátralévő pár mérkőzésre kell koncentrálnunk. Majd meglátjuk, mi lesz, még minden lehetséges”.

„Intelligensen kellett futballoznunk a győzelemért, ez nagyszerű eredmény – mosolygott a lefújás után a kamerákba Carlo Ancelotti, a Napoli mestere. – Fantasztikus volt számunkra a találkozó, de meg kell vernünk odahaza is a Salzburgot a továbbjutásért... Nagyszerű mérkőzés volt, szenvedtünk rendesen, de a vége úgy sikerült, ahogyan azt szerettük volna. Nagyon jól reagáltunk ezen a mérkőzésen az eseményekre. Hogy miért ölelt meg Lorenzo Insigne a gólja után? Mert azt mondtam neki, hogy ő fogja eldönteni a mérkőzést. Még korábban mondtam ezt neki, amikor nem tudtam mennyi időre, tíz, húsz vagy harminc percre száll be, de azt tudtam, hogy mindenképpen becserélem. Nem vagyok varázsló, de ezt tényleg megmondtam előre.”

„Vártam a győzelmet, tudtam, hogy képesek vagyunk rá, ha elszántan és intelligensen játszunk. Keményen harcoltunk, fontos mérkőzés volt ez, és kilencven percen át koncentráltunk. Jól kezdtünk, a vezetést is megszereztük, de azután már nem mi irányítottuk a mérkőzést. A kispadról beszálló játékosaim nagyszerűen teljesítettek, ezért is lett csodás számunkra ez az éjszaka. Korábban is azt mondtam, a Salzburg ellen két fontos mérkőzést vívunk, megnyertük az elsőt, de a másodikat még nem, és azt hiszem, ott még jobban is tudunk majd futballozni, mint most. A Salzburg nagyon-nagyon veszélyes csapat, főleg hazai pályán, mindent bele kellett adnunk a sikerért. Három év után nyert idegenben BL-mérkőzést a Napoli, és nagy estéje volt Dries Mertensnek is” – tette hozzá Ancelotti.

Elnöke, Aurelio De Laurentiis röviden megfogalmazta a véleményét: „Nagyon elégedett vagyok!”, a több bravúrt is bemutató Alex Meret pedig elárulta, egy alkalommal fejjel védte Haaland lövését.

„Két gólt kaptunk a Genktől, négyet a Liverpooltól és hármat most, ez túl sok, egyszerűen jobban kell védekeznünk! Ilyen klasszis csapatok ellen nem egyszerű jól védekezni, egy pillanat kihagyás elég, és gólt kapunk. A mérkőzés elején nem voltunk eléggé agresszívek, de ennek ellenére mindent beleadtunk, nagy kár, hogy kikaptunk. Az ellenfél nagyon okos és nagyon erős volt ma este. Csapatom tele van tehetségekkel, sokra vagyunk képesek, élvezem a munkát ezekkel a fiatal játékosokkal. Nápolyban mindent beleadunk majd, még akkor is, ha tudjuk: nem lesz ott egyszerű dolgunk” – bosszankodott, majd dicsért és tervezett a hazaiak mestere, Jesse Marsch.

„Kétszer is visszajöttünk a mérkőzésbe, ez nagyon fontos, kettő kettőnél úgy éreztük, energiát merítünk még a szurkolótáborunkból. Aztán gólt kaptunk, ezzel nagyon megnehezítettük a dolgunkat. Magunkat hoztuk ilyen helyzetbe, ám van még matematikai esélyünk a továbbjutásra. Úgy utaznunk Nápolyba, hogy meglesz a világos taktikai tervünk. Ha ott megfelelő eredményt érünk el, akkor még él majd a remény a továbbjutásra. Fiatal a csapatom, hősiesen is képes játszani, hátrányból fordítani, nagyon büszke vagyok a BL-beli teljesítményükre, de meg kell tanulnunk, hogyan kell egy kicsit jobban védekezni, és akkor még több esélyt adunk magunknak a sikerre” – összegzett Marsch.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT

KRC Genk (belga)–Liverpool FC (angol) 1–4 (Odey 88., ill. Oxlade-Chamberlain 2., 57., Mané 77., Szalah 87.)
FC Salzburg (osztrák)–Napoli (olasz) 2–3 (Haaland 40., 72. – az elsőt 11-esből, ill. Mertens 17., 64., Insigne 73.)

A MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik