BL: Allegri szerint azért nyert a Juve, mert használta a fejét

Vágólapra másolva!
2018.11.27. 23:40
null
Mario Mandzukic gólja döntött a Valencia ellen (Fotó: AFP)
A Juventus hazai pályán legyőzte a Valenciát, ezzel a csoportkör utolsó fordulójának eredményeitől függetlenül bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, míg a Valencia az Európa-ligában folytatja. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!



„Arra kell most gondolnunk, hogy egy másik európai kupasorozatba jutottunk, amely sok örömöt adott már a Valenciának. A futball már csak ilyen, nem rajtunk múlott, hogy nem bírtunk egy olyan csapattal, amely esélyes a BL megnyerésére is” – értékelt röviden a spanyolok vezére, Dani Parejo.

„Volt esélyünk a győzelemre, gondolok itt az első félidő végi Mouctar Diakhaby-fejesre, aztán nehézzé vált számunkra a mérkőzés a gól után, de nem adtuk fel egészen a lefújásig. Mi ugyan nem szereztünk gólt, de elégedett vagyok a csapattal” – tette még hozzá később.

„A Valencia jó formában van, az övé a La Liga legjobb védelme, nem egyszerű gólt lőni neki – dicsérte az ellenfelet a Juventus mestere, Massimiliano Allegri. – Négy emberrel támadtak, hattal védekeztek, nagyon meg kellett szenvednünk azért, hogy területhez jussunk. A második félidőben már sokkal agresszívabbak és jobban szervezettebbek voltunk. Alex Sandro fájdalmat érzett a hajlítóizmában, ezért maradt az öltözőben a szünetben. Jobbnak láttuk, ha kihagyja a második félidőt. Nem voltunk eléggé harapósak a vezetés megszerzése után, persze nem játszottunk rosszul, ám sokkal jobban is mehetett volna, ehhez többször kellett volna egyből a támadókhoz eljuttatni a megszerzett labdát. Ma ezzel voltak nehézségeink. A többi spanyol csapathoz hasonlóan a Valenciának is nagyon okos a taktikája, így csak kevés helyzetet lehet ellene kialakítani. Az Atlético Madrid védelme sokkal erősebb fizikálisan, de a Valencia védelme jóval taktikusabb, minden üres területet fedez. Ez azt jelenti, hogy használnod kell ellene az eszedet, csak így juthatsz el helyzetig ellene. Mivel hat emberrel védekezik, nem lehet lekontrázni, nem úgy, mint a Manchester Unitedet – ezen a mérkőzésen a fejünket kellett használni. Keveset változott a Valencia az elmúlt idényhez képest, és ahogyan mi is egyre többet játszunk ugyanabban a felállásban, egyre jobbak leszünk, egyre gyorsabban járatjuk a labdát. A mi csapatunk magja is változatlan, ugyanakkor Cristiano Ronaldo jelenléte biztonságérzetet és magabiztosságot ad.”

„A legfontosabb az, hogy elértük a célunkat, azaz továbbjutottunk a csoportból, de azért az utolsó csoportmérkőzésünket is meg szeretnénk nyerni, mint mindegyik találkozónkat. Wojciech Szczesny hatalmasat védett, nem a semmiért ő a Juventus első számú kapusa. Mindig készen kell állnia, akkor is, ha csak kevésszer kell védenie egy meccsen. A Juve legfőbb erénye a pontosság; az első félidőben nem szorítottuk be megfelelően az ellenfelet, azonban a másodikban már jobban odaléptünk a gázpedálra, és rögtön több lett a helyzetünk” – mondta az ezúttal is remekül futballozó Leonardo Bonucci.

„Nagy kár, hogy a világ egyik legrangosabb sorozatában nincs videobíró, összesen hat pontot veszítettünk emiatt – füstölgött a vendégmester,Marcelino. – Nagyon szorongatott bennünket a Juventus, Ronaldónak köszönhetően, persze tudtuk előre, hogy csak kevés helyzetünk lesz. Ugyan kikaptunk a nagy BL-esélyestől, de büszke vagyok a csapatomra! Nem a Juve miatt nem jutottunk tovább, a Manchester United és a Young Boys ellen hullajtottunk pontokat, innentől kezdve azért harcolunk, hogy újra eljussunk a BL-be. Nem akartuk az El-ben folytatni, ám ha már így alakult, a cél ott a végső győzelem, sokat fejlődtünk az első, Juventus elleni összecsapás óta. Az olaszok magabiztosan nyerték meg a csoportot, de most csak egy góllal győztek ellenünk. Kellemetlen és szívós ellenfélnek bizonyultunk, versenyképesek vagyunk ezen a szinten is. Hogy mit szólok Fellaini kezezéséhez a gólja előtt? Erről beszéltem, nagyon különös, hogy nincs videobíró egy ilyen sorozatban...”

MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
H-CSOPORT
Juventus (olasz)–Valencia (spanyol) 1–0 (0–0)
Torino,
Allianz Stadion, 39 070 néző. V: Collum (skót)
Gólszerző: Mandzukic (59.)

Manchester United (angol)–Young Boys(svájci) 1–0 (0–0)
Manchester, Old Trafford, 72 876 néző. V: Brych (német)
Gólszerző: Fellaini (91.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 5 4
1 8–2 +6 12
2. Manchester United 5 3 1 1 6–2 +4 10
3. Valencia 5 1 2 2 4–5 –1 5
4. Young Boys 5 1 4 2–11 –9 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik