BL: Allegri szerint a játékvezetői hibák miatt esett ki a Juve

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 13:00
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő a kétes játékvezetői ítéletek miatt jelentette a végállomást az olasz gárdának.

Mint ismert, egészen drámai módon jutott tovább a Real Madrid a BL-ben: hiába dolgozta le háromgólos hátrányát a Juventus, egy 97. percbeli büntetővel a királyi gárda szépített (1–3), így 4–3-as összesítéssel bekerült a négy közé. drámai módon jutott tovább a Real Madrid a BL-ben: hiába dolgozta le háromgólos hátrányát a Juventus, egy 97. percbeli büntetővel a királyi gárda szépített (1–3), így 4–3-as összesítéssel bekerült a négy közé.

Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője nyíltan kimondta: véleménye szerint a kétes játékvezetői döntések okozták csapata vesztét.

„A játékvezető befújta a büntetőt, mi pedig sajnálatos módon kiestünk emiatt – idézi az olasz szakembert a JTV. – Mondhatjuk, hogy a hosszabbításban történtek miatt alakult ez így. A visszavágón volt az említett tizenegyes, de az első mérkőzésen, Torinóban meg Juan Cuadrado buktatásáért nem kaptunk meg egy jogos büntetőt, ez a két szituáció döntötte el a továbbjutást.”

„Normális, hogy ezek után néhány napig kicsit csalódottak és letörtek leszünk, de ezt követően a szezon zárására kell gondolnunk, arra, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

Korábban egyébként Andrea Agnelli, a Juventus elnöke is megszólalt, azzal vádolva az UEFA-t, hogy szándékosan akadályozza az olasz csapatok boldogulását, és szeretné, ha a BL-ben is videobíró segítené a játékvezetőket. Kapott a szidalmakból az UEFA Játékvezetői Bizottságának olasz elnöke, Pierluigi Collina is.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
REAL MADRID (spanyol)–JUVENTUS (olasz) 1–3 (0–2)

Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. V: Oliver (angol)
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal, Varane, Vallejo, Marcelo – Modric (Kovacic, 75.), Casemiro (Lucas Vázquez, a szünetben), Kroos – Isco – Bale (Asensio, a szünetben), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
JUVENTUS:
Buffon – De Sciglio (Lichtsteiner, 17.), Benatia, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Khedira, Matuidi – Douglas Costa, Higuaín (Szczesny, 96.), Mandzukic. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
G:
Cristiano Ronaldo (97. – 11-esből), ill. Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.)
Kiállítva: Buffon (93.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik