BL: a Videotonnal teljessé vált a mezőny, íme, a 79 induló!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 12:57
null
A Videoton végül megelőzte a Fradit (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es szezonjának 79 csapatos mezőnyében minden hely elkelt – utolsóként a magyar bajnok Videoton jelentkezett be. A Vidi kiemeltként várhatja a selejtező első körének sorsolását, de egyvalami biztos: az eddig sem túl közeli csoportkör még messzebb van…

 

Többször beszámoltunk róla: a Bajnokok Ligája menetrendje – a topligák érdekeinek megfelelően – jelentősen megváltozik a 2018–2019-es kiírástól.

A főtáblán az eddigi 22 helyett 26 helyet osztanak ki a bajnoki szereplés alapján, így a többiek az eddigi 10 helyett csupán hat helyért versengenek a selejtezőben:

• a bajnoki ágon 43 csapat hajt 4 kvótára;
• a nem bajnoki ágon 10 csapat száll harcba 2 kvótáért.

A változások a selejtező rendszerét is érintik: bevezették az előselejtezőt (a négycsapatos gibraltári minitornáról egy klub jut tovább), és újdonság az is, hogy a selejtező mindegyik vesztese (az előselejtező három kiesőjével együtt) szerencsét próbálhat az Európa-liga kvalifikációs sorozatában (pontosabban a playoffkör vesztesei, valamint a nem bajnoki ág 3. selejtezőkörének vesztesei – összesen 10 csapat – egyből a csoportkörben).

A magyar bajnok eddig a selejtező második körében kezdett – az idén már az elsőben ott lesz az európai bajnokcsapatok többségével együtt.

A Videoton a megelőző öt idény európai kupaszereplése alapján számított UEFA-együtthatója (4.250) révén kiemeltként várhatja az első kör sorsolását. A székesfehérváriak leendő ellenfele az első körben csatlakozó nem kiemelt bajnokcsapatok közül kerül ki (a listát lásd lejjebb), de jöhet riválisnak az előselejtező továbbjutója is.

Az előselejtező sorsolását június 12-én, az első és a második selejtezőkör sorsolását június 19-én tartják. Az első selejtezőkör első mérkőzéseit július 10-én és 11-én, a visszavágókat 17-én és 18-án játsszák le.

AZ ELŐSELEJTEZŐBEN KEZDENEK (4 bajnokcsapat – 1 továbbjutó)
• KIEMELT LESZ: Lincoln Red Imps (gibraltári), FC Santa Coloma (andorrai)
• NEM LESZ KIEMELT: La Fiorita (San Marinó-i), Drita (koszovói)

AZ 1. SELEJTEZŐKÖRBEN KEZDENEK (31 bajnokcsapat*)
• KIEMELT LESZ: Ludogorec Razgrad(bolgár), Celtic (skót), APOEL (ciprusi), Legia Warszawa (lengyel), Asztana (kazah), Qarabag (azeri), Sheriff (moldovai), Malmö FF(svéd), Crvena zvezda (szerb), Hapoel Beer-Seva (izraeli), Rosenborg (norvég), HJK (finn), The New Saints (walesi), VIDEOTON (magyar), Kukësi (albán), Zrinjski Mostar(bosnyák)
NEM LESZ KIEMELT: Skendija (macedón), Olimpija Ljubljana (szlovén), F91 Dudelange (luxemburgi), Spartak Trnava (szlovák), Valletta FC (máltai), Víkingur Göta (feröeri), Crusaders FC(északír), Alaskert (örmény), Szutjeszka Niksics(montenegrói),Suduva Marijampolė (litván), Cork City (ír), Spartaks Jurmala (lett), Valur Reykjavík (izlandi), Flora Tallinn (észt), Torpedo Kutaiszi (grúz)
*Az albán bajnokságot a Skënderbeu nyerte meg, de UEFA-eltiltása miatt nem indulhat, jelen állás szerint a második helyezett Kukësi képviseli Albániát

A 2. SELEJTEZŐKÖRBEN KEZDENEK (8 csapat)
BAJNOKI ÁG (4): CFR (román), Midtjylland (dán), Dinamo Zagreb (horvát), BATE (fehérorosz)
NEM BAJNOKI ÁG (4): Basel (svájci), Ajax (holland), PAOK (görög), Sturm Graz (osztrák)

A 3. SELEJTEZŐKÖRBEN KEZDENEK (8 csapat)
BAJNOKI ÁG (2): Red BullSalzburg (osztrák), AEK Athén (görög)
NEM BAJNOKI ÁG (6): Benfica (portugál), Dinamo Kijev (ukrán), Fenerbahce (török), Szpartak Moszkva (orosz), Standard Liege (belga), Slavia Praha (cseh)

A PLAYOFFKÖRBEN KEZDENEK (2 bajnokcsapat)
BAJNOKI ÁG (2): PSV (holland), Young Boys (svájcI)
NEM BAJNOKI ÁG:

A CSOPORTKÖRBEN KEZDENEK (26 CSAPAT)
Spanyolország (4):
Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid, Valencia
Németország (4): Bayern München, Schalke, Hoffenheim, Borussia Dortmund
Anglia (4): Manchester City, Manchester United, Tottenham Hotspur, Liverpool
Olaszország (4): Juventus, Napoli, Roma, Internazionale
Franciaország (3): Paris Saint-Germain, Monaco, Lyon
Oroszország (2): Lokomotiv Moszkva, CSZKA Moszkva
További bajnokcsapatok (5): Porto (portugál), Sahtar Doneck (ukrán), FC Bruges (belga), Galatasaray (török), Viktoria Plzen (cseh)

MEGJEGYZÉSEK

Mivel a BL-győztes Real Madrid saját bajnokságában kivívta a következő BL-szereplés lehetőségét, a címvédőnek fenntartott főtáblás hely felszabadult, így aztán
• a cseh bajnok (Viktoria Plzen) egyből a csoportkörbe került;
• a holland bajnok (PSV) a harmadik selejtezőkör helyett a playoffkörben kezd;
• az osztrák bajnok (Salzburg) a második selejtezőkör helyett a harmadikban kezd;
• a dán (Midtjylland) és a fehérorosz bajnok (BATE) az első selejtezőkör helyett a másodikban kezd.

Mivel az Atlético Madrid a saját bajnokságában kivívta a BL-szereplés lehetőségét, az Európa-liga-győztesnek fenntartott főtáblás hely felszabadult, így aztán
• a francia bajnokság 3. helyezettje (Lyon) a harmadik selejtezőkör helyett egyből a főtáblára került;
• a török (Fenerbahce) és a cseh
(Slavia Praha) második helyezett a második selejtezőkör helyett a harmadikban kezd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik