BL: a Valencia panaszt tett a San Siro gyepe miatt az UEFA-nál

Vágólapra másolva!
2020.02.19. 09:11
null
Albert Celadesnek nem tetszik a San Siro gyepének állapota (Fotó: AFP)
A Marca helyszíni beszámolója szerint az Atalanta–Valencia Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésének otthont adó San Siro gyepe nincs megfelelő állapotban egy ilyen rangos mérkőzéshez.

 

A spanyol sportnapilap a cikkében azt írja, Albert Celades, a Valencia vezetőedzője és Dani Parejo csapatkapitány egyaránt elégedetlenül konstatálta, milyen állapotban van az Internazionale és az AC Milan pályája, amikor kedden a sajtótájékoztató után kisétálhattak a gyepre.

Mint ismert, a története során először BL-résztvevő Atalanta a milánóiak stadionjában rendezi hazai mérkőzéseit, mert saját otthona egyelőre nem felel meg az UEFA követelményeinek.

A közelmúltban a San Siro (vagy Giuseppe Meazza Stadion) pályamunkásainak bőven akadt munkája. Február 9-én, tíz napja volt az Inter–Milan derbi, majd 12-én az Inter, másnap a Milan játszott Olasz Kupa-elődöntőt. Két napja, hétfőn pedig a Torinót látta vendégül a Milan.

A Marca szerint a Valencia jelezte a problémát az UEFA-nak a szokásos, meccs előtti egyeztetésen. Állítólag a spanyolok úgy vélik, a San Siro gyepe ugyanolyan rossz, mint a harmadosztályú UD Logronés arénájában volt a Király-kupa első fordulójában. Celadesék szerint több olyan terület van a füvön, ahol a labda nem tud gurulni a göröngyök miatt.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Atalanta–Valencia (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Tottenham Hotspur–RB Leipzig (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik