BL: A Tottenham megnyerheti a Bajnokok Ligáját – Zidane

Vágólapra másolva!
2017.11.02. 08:30
null
Zinédine Zidane szerint megérdemelten nyert a Tottenham (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjában négy forduló után immár a Tottenham Hotspur vezet, amely a Wembley Stadionban 3–1-re legyőzte a címvédő Real Madridot. Lássuk, hogyan értékelték az összecsapást az érintettek!

A Gironától elszenvedett meglepő hétvégi vereség után ismét kikapott a címvédő királyi gárda, Zinédine Zidane vezetőedző ennek ellenére nem gondolja úgy, hogy gödörben lenne csapata.

„Nem aggódom, bármi történjék is. Olyan csapattal játszottunk, amely jobb volt ma nálunk, ezt el kell fogadnunk. Nem futballoztunk rosszul, voltak lehetőségeink az egyenlítéshez, de ahogy mostanában az sokszor előfordult, nem tudtuk kihasználni azokat.”

„Azt sem mondhatjuk, hogy fizikailag szenvedünk. A bajnoki kudarc után mindig nehéz mentálisan felállni, most ez még nehezebb lesz. A legnagyobb probléma a góllövés, erre kell most megoldást találnunk. Van olyan időszak, amikor kevés lehetőségből is sok gólt szerzel, máskor fordítva van. A csapat tele van bajnokokkal, biztos vagyok benne, hogy megfordul a jelenlegi helyzet.”

A francia szakember szerint a londoni együttessel komolyan kell számolni a sorozat későbbi szakaszában is.

„A Spurs a pálya minden részén jobb volt nálunk. Több csapat is megnyerheti a Bajnokok Ligáját, a Tottenham köztük van.”

Sergio Ramos bosszúsan jegyezte meg, hogy madridi szempontból több volt a meccsben, mint azt a 3–1-es vereség sugallja.

„A végeredmény kicsit csalóka, persze nem vitatom el a Tottenham érdemeit. Jól játszottak, nagyszerű csapatuk van és remek stadionjuk, a szurkolóik pedig a különbséget is jelenthetik. Szerettünk volna más eredményt elérni, hogy a csoport élén álljunk. Bizonyos dolgokat jól csináltunk, de ezeket sajnos beárnyékolja a végeredmény” – mondta a csapatkapitány.

A Real a bajnokságban nyolcpontos hátránnyal kullog az éllovas Barcelona mögött, míg a BL-ben valószínűleg csak a második helyen végez csoportjában a gárda.

„Megértem, ha szurkolóink kiábrándultak az utóbbi eredmények miatt, de a Real Madrid mindig feláll a padlóról, és ha bármelyik csapat azt hiszi, hogy már nem kell velünk számolni, akkor azt a helyére tesszük. Tapasztalataim szerint ha a Real elveszít néhány meccset, az emberek krízisről kezdenek beszélni. Ilyenkor nyugodtnak és egységesnek kell maradni. Még versenyben vagyunk kedvenc sorozatunkban, a Bajnokok Ligájában, de meg kell győznünk az embereket, hogy hamarosan visszatér az igazi Real Madrid” – tette hozzá a spanyol védő.

A győztes csapat menedzsere természetesen elégedetten értékelt, de nyilatkozatában már kitért a hétvégi feladatra is.

„Az ilyenfajta győzelmek miatt az emberek még jobban felfigyelnek ránk. Ott vagyunk, ahol lenni akartunk, csoportelsők szeretnénk lenni, így remélhetőleg jobb sorsolásunk lesz a nyolcaddöntőben. Ma mindenki láthatta, hogy a Tottenham nagycsapat, és megérdemli, hogy nemcsak Anglia, hanem Európa legjobbjai között emlegessék. Különösen fontos számomra, hogy ott vagyunk a következő körben, pedig nagyon nehéz csoportba kerültünk. Bár most kiélvezzük a sikert, már a Crystal Palace ellenivasárnapibajnokira is gondolunk, amely nehéz meccsnek ígérkezik” – mondta Mauricio Pochettino.

A szakember nem feledkezett meg a csoportkör első három meccsét eltiltás miatt kihagyó Dele Alliról sem, aki két góllal tért vissza a legrangosabb európai kupasorozatban.

„Dele remekül teljesített, akár triplázhatott is volna. Nagyon fontos játékosa a csapatnak, ezért folyamatosan is kell teljesítenie, valamint fejlődnie. Korábban azt mondtam, hogy egyre jobb és jobb lesz, és érezhető is, hogy milyen sokat fejlődik.”

„Hogy őszinte legyek, nem lepett meg a teljesítményünk – vette át a szót Alli. – Az viszont igen, hogy sokszor mekkora területeket hagytak üresen, de pont emiatt voltunk hanyagok sok esetben. Tisztában voltunk azzal, ha hátul stabilak leszünk, meglesznek a lehetőségeink, márpedig mi az ilyen szintű ellenfelekkel szemben nemcsak meccsben akarunk lenni, hanem győzni is.”

„Remekül játszottunk, ragaszkodtunk a megbeszélt taktikához, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de így is elégedettek vagyunk” – zárta gondolatait az angol klasszis.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
H-CSOPORT
Tottenham (angol)–Real Madrid (spanyol) 3–1 (Alli 27., 56., Eriksen 65., ill. C. Ronaldo 80.)
Borussia Dortmund (német)–APOEL (ciprusi) 1–1
(Guerreiro 29., ill. Poté 51.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tottenham 4 3 1 10–3 +7 10
2. Real Madrid 4 2 1 1 8–5 +3 7
3. Dortmund 4 2 2 4–8 –4 2
4. APOEL 4 2 2 2–8 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik