BL: a Tottenham 57, az Ajax 22 éve várt erre a meccsre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.30. 12:29
null
Harry Kane volt a PSV végzete a csoportkörben, az Ajax ellen viszont nem játszhat (Fotó: AFP)
A Tottenham–Ajax mérkőzéssel kezdetét veszi a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es kiírásának elődöntője. Mind a két csapat meglepetést hajtott végre a negyeddöntőben, a londoniak a Manchester Cityt ejtették ki idegenben szerzett több góllal, az amszterdamiak a Juventust búcsúztatták.

 

Mindkét fél régóta várt arra, hogy az elitsorozat elődöntőjébe jusson, az Ajax most kilencedszer ért el eddig a szakaszig, viszont 1997 óta először. A Tottenham böjtje még ennél is (lényegesen) hosszabbra nyúlt, a Spurs eddig csupán egyszer, 57 évvel ezelőtt jutott be a legjobb négy közé – akkor a később a döntőben Puskás Ferenc mesterhármasa ellenére a Real Madridot legyőző Benfica állta a londoniak útját.

A felek már a nyolcaddöntőben is meglepetést szereztek, a holland együttes a háromszoros címvédő Real Madridot, az angol pedig a Dortmundot győzte le a csoportból másodikként továbbjutva.

TOTTENHAM

Eddig egyszer találkoztak a nemzetközi porondon, az 1981–1982-es idényben a KEK 1. fordulójában a Tottenham az idegenbeli 3–1-es sikerét követően könnyedén, 6–1-gyel jutott tovább.

A Tottenham a hetedik az angol csapat, amely bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ezzel a spanyolok hatosa immáron csak a második helyre jó.

A Spurs ugyanakkor az egyetlen csapat az elődöntős együttesek közül, amely még nem nyerte meg a BEK-et/BL-t – mint fentebb említettük, döntőbe sem jutott még –, az Ajax négyszer, a Liverpool és az FC Barcelona ötször ért fel eddig a csúcsra.

A Tottenham a csoportkörben az amszterdamiak bajnoki riválisával, a PSV-vel is összecsapott, Eindhovenben 2–2-re végeztek a felek, Londonban hiába vezettek a vendégek a 2. perctől a 78. percig, a párharcban háromszor is eredményes Harry Kane kései duplájával a Spurs 2–1-re nyert. Az angol gólvágó viszont ezúttal sérülés miatt nem léphet pályára.

A londoni gárda az előző tíz hazai BL-meccséből nyolcat nyert meg.

Dusan Tadics hat gólnál és négy gólpassznál jár a BL-idényben (Fotó: AFP)
Dusan Tadics hat gólnál és négy gólpassznál jár a BL-idényben (Fotó: AFP)



AJAX

Az Ajax az eddigi nyolc BEK/BL-elődöntőjéből hatszor jutott tovább, legutóbb, a Juventus ellen 22 éve viszont 6–2-es összesítéssel kiesett. Érdekesség, hogy a másik kiesés pont egy angol csapat, a címvédő Nottingham Forest ellen volt.

Az Ajax idegenbeli mérlege az elitsorozat elődöntőjében két győzelem, két döntetlen és négy vereség.

A hollandok legutóbb angol csapattal az Európa-liga 2016–2017-es kiírásának döntőjében találkoztak, akkor a Manchester United 2–0-ra legyőzte az Ajaxot, ezt megelőzően három meccsen át volt veretlen az amszterdami együttes az angolok ellen.

A legutóbbi öt angliai meccséből csak egyet veszített el az Ajax, a 2008–2009-es UEFA-kupa-csoportkörben az Aston Villa 2–1-re nyert, a legutóbbi alkalommal a Manchester City otthonában 2–2-re végzett a holland klub, még a 2012–2013-as BL-csoportkörben. Ez utóbbiban az Ajax meg is előzte angol riválisát, más kérdés, hogy a Dortmund és a Real így is előrébb végzett a kvartettben.

Az Ajax 11 fellépésből csupán kétszer nyert Angliában, a 2011–2012-es Európa-ligában a Manchester United ellen 2–1-re (mostani ellenfélnél játszó Toby Alderweireld szerezte a második gólt), ez egy 40 éves rossz periódust zárt le.

Az 1981-es Tottenham elleni vereség az egyetlen, amelyet Londonban elszenvedett egy győzelem és két döntetlen mellett (mindegyiket az Arsenal ellen), sőt az 1971-es döntőt is itt nyerte meg a gárda a Panathinaikosszal.

Az Ajax hét párharcból háromszor jutott tovább angol csapatok ellen oda-visszavágós párharcban, viszont a legutóbbi négyet elbukta.

Az amszterdamiak csupán egy meccset veszítettek el a jelenlegi kiírásban kilenc győzelem és hat döntetlen mellett, a Real elleni hazai nyolcaddöntőt, 2–1-re.

Az Ajax az egyetlen selejtezőből érkező csapat a négy között, sőt az első, amely eljut az elődöntőig úgy, hogy három selejtezős párharcot is meg kellett vívnia a csoportkörbe jutásért.

Christian Eriksen egyike a Tottenham négy korábbi Ajax-játékosának (Fotók: AFP)
Christian Eriksen egyike a Tottenham négy korábbi Ajax-játékosának (Fotók: AFP)



ÖSSZEFONÓDÁSOK

A Tottenhamet erősítő Alderweireld (2008–2013), Jan Vertonghen (2006–2012), Davinson Sánchez (2016–2017) és Christian Eriksen (2009–2013) is játszott korábban az Ajaxban. Eriksen 113 Eredivisie-meccsén 25 gólt szerzett, három bajnoki címet és egy Holland Kupát nyert. Alderweireld 128 bajnokin lépett pályára a négy trófeával záruló időszaka alatt, Verthonghen pedig 155-ön (ő két bajnoki címet és két kupát nyert).

Az Ajax játékosai közül Daley Blind (Manchester United 2014–2018), Dusan Tadics (Southampton 2014–18) és Zakaria Labjad (Fulham 2016) szerepelt korábban Angliában is, a Tottenham keretéhez tartozó Michael Vorm pedig az Utrechtnél és a Den Boschnál is játszott Hollandiában.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD
21.00:
Tottenham Hotspur (angol)–Ajax (holland) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZERDA
21.00: FC Barcelona (spanyol)–Liverpool FC (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik