BL: a római újság levelet írt a Barcának a magas jegyárak miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.20. 17:56
Mint ismert, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az AS Roma az FC Barcelonával találkozik. Egyelőre nem hivatalos információk szerint a katalán fővárosban a vendégszektorba 89 euróért lehet majd jegyet váltani – a római Il Romanista újság nyílt levélben kérte a gránátvörös-kék klubot, hogy változtasson ezen. 

Az Il Romanista cikke szerint csapatuk szurkolói a csoportkörben 60 euróért vehettek jegyet az Atlético Madrid elleni idegenbeli mérkőzésre, 40-ért a Chelsea ellenire, és a negyeddöntő visszavágóját 60 euróért nézhetik meg a vendégszurkolók az olasz fővárosban.

Az újság szerint a 89 eurós jegyár akkor is túlzás, ha a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéről van szó és olyan játékosokat láthat a közönség, mint Lionel Messi, Luis Suárez vagy Andrés Iniesta. A lap számára érthetetlen, hogy az UEFA miért nem állapít meg maximális jegyárat, mint ahogy történt az Angliában a Premier League-ben.

Ugyan a szerző szerint újságíróként a tájékoztatás az első számú feladata, munkatársaival fontosnak tartja, hogy ebben az ügyben a rómaiak számára kedvező lépések történjenek, ezért levelet írtak az FC Barcelonának.

A nyílt levél szerint a Barcelona mindig is meghatározó szerepet töltött be a futballvilágban, hirdeti magáról, hogy „több, mint egy klub” és közismert az Uniceffel való együttműködése is, épp ezért szükségesnek tartja az író, hogy ezekhez az értékekhez tartsa magát a jegyárak megállapításakor is.

A szerző arra kéri az illetékest, hogy gondoljon a római gyermekekre, akik ha meg akarják nézni a mérkőzést, a szüleiknek óriási költségeket kell áldozniuk. Az átszámítva közel 30 ezer forintos jegyek mellett a szállodai ellátásra és a meccs időpontjában drágább repülőjegyre összesen akár 360 eurót (112 ezer forintot) is el kell költeni egy főre.

A levél írója hozzáteszi, nem valószínű, hogy választ kap, de bízik benne, hogy figyelembe veszik a kérelmet.

A Barcelona–Róma párharc első mérkőzését április 4-én játsszák, a visszavágót 10-én rendezik meg.

 




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik