BL: a Real Madrid keretet hirdetett, egy meglepetéssel

Vágólapra másolva!
2018.09.05. 09:23
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében érdekelt összes csapat kihirdette a keretét a legrangosabb európai kupa mérkőzéseire, így a Real Madrid is elküldte a szövetségnek a 25 nevet tartalmazó listát. Amin rögtön szerepel egy meglepetés.

A 25 fős keretben ugyanis szerepel a mindössze 18 esztendős brazil szupertehetség, Vinícius.A 25 fős keretben ugyanis szerepel a mindössze 18 esztendős brazil szupertehetség, Vinícius.

A döntés azért különösen érdekes, mert Julen Lopetegui, a Real Madrid vezetőedzője többször is elmondta, egyelőre nem érzi késznek a brazilt arra, hogy az első keret tagja legyen, így a blancók második csapatában, a Castillában számít csak rá elsősorban. Annak ellenére, hogy a fiatal támadó az első csapattal készülhet…

A blancók vezetőedzője egyértelműen elmondta, nem számol vele, most mégis ott van a keretben Vinícius (Fotó: AFP)
A blancók vezetőedzője egyértelműen elmondta, nem számol vele, most mégis ott van a keretben Vinícius (Fotó: AFP)

Most azonban a 25 név közt mégis ott van a brazil, ami könnyen jelentheti azt, hogy Lopetegui máris meggondolta magát.

Ha ugyanis a Bajnokok Ligájában számol a fiatal tehetséggel, akkor nagy valószínűséggel a bajnokságban is esélyt kap hamarosan Vinícius.

A REAL MADRID BAJNOKOK LIGÁJA-KERETE (csillagozva a B-listás játékosok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik