BL: a Real csak a harmadik legtöbbet kereste az előző idényben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.20. 15:49
A döntőben vesztes Juventus, valamint az újoncként a negyeddöntőig menetelt Leicester City is több pénzt keresett a labdarúgó Bajnokok Ligája előző idényében, mint a végső győztes Real Madrid.

Az európai szövetség (UEFA) pénteken nyilvánosságra hozott listája alapján az olasz bajnoki címvédő Juventus 110.4 millió eurót (34 milliárd forint), a 2016-os angol bajnok Leicester City 81.7 millió eurót (25.7 milliárd forint) kasszírozott, míg a spanyol sztárcsapat „csak” 81 millió euróval (24.9 milliárd forint) gazdagodott.

Ennek elsősorban az az oka, hogy a brit és az olasz televíziós szerződések értékesebbek, mint a spanyol, ráadásul utóbbi nemzettől öt BL-induló is volt az előző idényben, így többfelé oszlott az ebből származó bevétel.

A legutóbbi BL-szezon csoportkörös csapatai közül a svájci FC Basel kapta a legkevesebbet 16.3 millió euróval (5 milliárd forint). Az UEFA összesen 1.4 milliárd eurót (431 milliárd forint) osztott szét a klubok között.

Az Európa-ligával a győztes Manchester United járt a legjobban, amely 44.5 millió eurót (13.7 milliárd forint) keresett a második számú kupasorozatban.

Az UEFA mind a 32, a csoportkörben érdekelt csapatnak 12.7 millió eurót osztott ki, az ezen felüli pénzt a televíziós szerződésekkel, valamint az elért eredményeikkel kereshették a klubok.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik