BL: a Juvét akarja győztesnek az MU legendája

Vágólapra másolva!
2017.05.04. 18:29
Roy Keane, a Manchester United ír legendája elmondta, hogy melyik csapatot szeretné látni a Bajnokok Ligája győzteseként, és volt csapattársáról, Cristiano Ronaldóról is kifejtette véleményét.

Keane reménykedik benne, hogy a Juventus bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe, majd meg is nyeri a sorozatot. A korábbi labdarúgó ezt az olasz klub kapusa, Gianluigi Buffon miatt szeretné, akit nagyon tisztel labdarúgóként és emberként is.

„Hatalmas példakép a gyerekek számára, és még mindig hihetetlenül véd – nyilatkozta Keane. – Egyszer vagy kétszer találkoztam vele, és amellett, hogy nagyszerű sportoló, úgy viselkedik, mint egy átlagember. Szép lenne, ha a Juventus bejutna a döntőbe, és megnyerné a BL-t Buffonért.”

Nagy rá az esély, hogy ha a Juventus ezt eléri, akkor a Real Madriddal kell megküzdenie a BL-trófeáért. Keane beszélt a blancók sztárjátékosáról és korábbi unitedes csapattársáról, Cristiano Ronaldóról is.

„Én már idősebb voltam, amikor együtt játszottunk, ő pedig még csak 17 éves – emlékezett vissza. – Amikor megérkezett Portugáliából, minden nagyon új volt a számára, de mindenki próbált segíteni neki. Nagyon tehetséges volt, de emellett keményen meg is kellett dolgoznia azért, hogy idáig jusson. Nagyon szeretem nézni a Ronaldóhoz hasonló focisták játékát, és szerencsésnek érzem magam, amiért lehetőségem volt egy csapatban játszani vele.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik