BL: A futball nálam az eredményről szól – Rebrov

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2019.08.09. 11:07
null
Szerhij Rebrov biztató jeleket és hibákat is látott a zágrábi mérkőzésen – a kedvező idegenbeli eredmény ellenére nehéz lesz a visszavágó (Fotó: Szabó Miklós)
Nem törődik a kritikákkal a zöld-fehérek vezetőedzője, Szerhij Rebrov, aki szerint az első, zágrábi mérkőzésen mindennél fontosabb volt a jó eredmény, a visszavágón ugyanakkor még agresszívabb horvát ellenfélre számít.

 

– A Zágrábból hazafelé tartó repülőúton több statisztikát is mutatott a készülékén. Hogy is volt az a hetvennyolc százalék?
– Az tényleg nagyon magas szám – felelte a Nemzeti Sportnak adott interjújában Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője, miután a zöld-fehérek kedd este 1–1-s döntetlent értek el a Dinamo Zagreb otthonában. – A második félidő első tizenöt percében hetvennyolc százalékban volt nálunk a labda, ez kirívóan magas. Nemzetközi szinten is. A labdatartásra berendezkedő Barcelona is hetven százalék körül szokott teljesíteni. A szünet utáni jó rajtunknak meglett az eredménye, jött az egyenlítés, a fontos idegenbeli gól.

Újra pályán a Dinamo Zagreb
A Ferencvárossal ellentétben a Dinamo Zagreb nem halasztja el a bajnoki meccseit, s pénteken ismét pályára lép, méghozzá a Kleinheisler Lászlót is alkalmazó Eszék otthonában. A két gárda legutóbb áprilisban csapott össze a horvát élvonalban, akkor az eszékiek hazai pályán 2–1-re legyőzték a rekordbajnokot.

– Abban azért egyetértünk, hogy a Ferencváros tud a keddinél sokkal jobban is játszani?
– Természetesen. A zágrábi mérkőzésen voltak hibáink, de a párharc első összecsapásán nekem mindennél fontosabb volt a jó eredmény. Nem érdekelt, hogy szép játékkal vagy csúnya futballal érjük-e el. Hibáztunk, de ez a futball velejárója. Minden bizonnyal a visszavágón is lesznek kimaradások, gyengébb időszakaink, ám arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb legyen ezekből. Okosan kell futballoznunk.

– Gyakran elmondja, a párharc első összecsapása után mindig többet tud, mintha pusztán videofelvételek alapján elemezné az ellenfelet. A zágrábi mérkőzés után mi az, ami a leginkább támpontot adhat a visszavágóra?
– Az ilyen párharcokban mindig nagyon fontos az első mérkőzés. A visszavágónak rendszerint még felkészültebben lehet nekifutni, a játékosoknak is van testközeli élményük az ellenfélről. Merre szeretnek cselezni, tényleg bátran tüzelnek távolról, és a többi... A Dinamo Zagrebnek remek támadói vannak, gyorsak, veszélyesek, sok lövőhelyzetet alakítottak ki, de ez egyáltalán nem volt meglepő.

– A lefújást követően az egyik horvát újságíró önnek ugrott, mondván: miért játszottak ennyire passzívan, miért nem támadtak többet.
– Némileg meglepett a reakciója. Nemigen értettem, mire gondol. Visszakérdeztem, mégis miért nem támadott le minket jobban a Zagreb, hiszen hazai pályán játszott. Miért nem helyezett nagyobb nyomást ránk? Fontos idegenbeli gólt szereztünk egy erős ellenfél otthonában, amely a nemzetközi színtéren is jelentős rutinnal büszkélkedhet. Lehetséges, hogy a Dinamo ellen nem volt annyi kapura lövésünk, de egyszer betaláltunk, elértük, amit akartunk. Egyébként pedig hozzászoktam már, nincs olyan, hogy egy mérkőzéssel mindenki elégedett.

– Mire gondol?
– Évekkel ezelőtt, amikor a szaúdi al-Ahli vezetőedzője voltam, öt nullára nyertünk, azt hittem, a sajtótájékoztatón mindenki elégedett lesz. Hát nem... Az egyik újságíró nekem esett, s azt kérdezte, miért játszottunk ennyire unalmas futballt, miért passzoltunk olyan sokat, miért nem támadtunk még többet. Azóta semmin sem lepődöm meg.

– A Dinamo meglepte bármivel is?
– Talán azzal, hogy sokkal agresszívebb, direktebb futballt vártam tőle. A mérkőzés első tíz percében ránk jöttek a hazaiak, a labdavesztéseik után keményen visszatámadtak, próbálták ránk erőltetni az akaratukat. Ebben az időszakban sok lövőhelyzetet alakítottak ki, beadásaik is voltak, de tisztában voltunk vele, az egyik legnagyobb fegyverük, hogy bátran lőnek a tizenhatoson kívülről is. Ami leginkább meglepett, hogy az agresszív kezdés után visszavettek a tempóból. Erre nem számítottam. Ideges hangulatban telt a mérkőzés, voltak kemény összecsapások, és biztos vagyok benne, hogy a visszavágó is hasonló lesz.

– Mit gondol, a Dinamo Budapesten is nekiront a Ferencvárosnak?
– A visszavágó más lesz. Nem lennék meglepve, ha a zágrábiak ezúttal még agresszívebben lépnének fel. Az első mérkőzés után nálunk van az előny, ettől függetlenül a két csapat esélyei nem sokat változtak a továbbjutást illetően. A játékosaim is tisztában vannak vele, mennyire nehéz második mérkőzés vár ránk. Egyelőre csupán annyi történt, hogy viszonylag jó eredményt értünk el idegenben, ám vár még ránk a kőkemény visszavágó.

– Kikerülhetetlen kérdés, hiszen a világháló tele van a távozásáról szóló hírekkel, s hogy visszatér Kispestre. Szóval, mi a helyzet Davide Lanzafaméval?
– Átigazolási híreket a klub nem szokott kommentálni, a hivatalos weboldalán adja tudtul a tényeket.

– A napokban átigazolt norvég gólkirály, Franck Boli ott lehet a Dinamo Zagreb elleni visszavágón a csapatban?
– A kispadon mindenképpen. Jó formában érkezett hozzánk, legalább fél éve figyeljük, így tisztában vagyok vele, mire képes. Jó fizikumú, erős futballista, aki nem ismer elveszett labdát, és a kapu előtt is feltalálja magát. Véletlenül senki sem lesz a norvég bajnokság gólkirálya. Együtt gyakorol a csapattal, meglátjuk, mennyi szerephez jut a keddi összecsapáson.

– És mi a helyzet a sérüléssel bajlódó brazil Isaellel?
– Sajnos rá még biztosan nem számíthatok. Reméljük, minél hamarabb felépül.

– A zágrábiak elleni hazai mérkőzésen újra telt ház lesz, gombostűt sem lehet majd leejteni a Groupama Arénában. Hozzá lehet ehhez szokni?
– A játékosoknak és természetesen nekem is éreznem kell, mekkora felelősség ez. Nagyon nehéz visszavágó előtt állunk, így különösen nagy szükségünk lesz a szurkolóinkra. Mindig is mondtam, a drukkereket komolyan kell venni, a labdarúgás végül is értük van.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros 1–1
(1–0)
Zágráb, Maksimir Stadion, 14 283néző. Vezette: Raczkowski (lengyel)
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Leskovic, Peric, Leovac – Gojak (Moro, 69.), Ademi, Dani Olmo – Hajrovic (Majer, 69.), B. Petkovic (Gavranovic, 76.), Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Ihnatenko, 89.), Nguen (Civic, 83.) – Szihnyevics (Lanzafame, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Olmo (7.), ill. Sigér (60.)

VISSZAVÁGÓ
AUGUSZTUS 13., KEDD
20.00:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
Budapest, Groupama Aréna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik