BL: a Bayern három perc alatt elintézte az AEK Athént

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 20:48
null
Rafinha passza után Robert Lewandowski növelte az előnyt (Fotó: AFP)
A szünet után feljavult a Bayern München, amely kétgólos győzelemmel távozott Athénból, míg az Ajax hajrábeli góllal verte a Benficát. A Bajnokok Ligája-csoportkör 3. fordulójának másik keddi kora esti mérkőzésén a Young Boys és a Valencia döntetlenre végzett egymással.

AEK ATHÉN–BAYERN MÜNCHEN

Még sohasem veszített görög ellenféllel szemben a Bayern München, amely a keddit megelőző kilenc meccséből hetet megnyert, 27 gólt szerzett, és mindössze hármat kapott. A gödörből kifelé igyekvő bajorok mindössze egy helyen változtattak a Wolfsburg elleni kezdőhöz képest, David Alaba helyét Rafinha foglalta el a védelem bal oldalán.

Niko Kovac együttese rögtön magához ragadta a kezdeményezést, viszont az első félidőben hiányzott a gyilkos ösztön a vendégek játékából: a tizenhatosig rendre eljutottak Arjen Robbenék, az utolsó passzok azonban nem sikerültek, ha pedig sikerült odaérni, a játékosok hibáztak – Thiago Alcántara és Segre Gnabry is betalálhatott volna.

A fordulás után az addig stabilan védekező AEK két nagy hibát is elkövetett három percen belül, ezt pedig kíméletlenül kihasználta a Bayern: előbb Javi Martínez húzott a kapuba egy lepattanót, majd szép összjáték végén Robert Lewandowski növelte közelről az előnyt (0–2).

A német csapat négy nyeretlen meccs után egymás utáni második mérkőzésén aratott győzelmet, és átvette a vezetést a csoportban – igaz, a később pályára lépő Ajax beérte.

A Bayern 100. idegenbeli sikerét érte el a német labdarúgásnak a Bajnokok Ligájában: ennek csaknem a fele, szám szerint 48 egyedül az ő nevéhez fűződik.

AJAX–BENFICA

Már a sorsolás előtt valószínűsíthető volt, hogy a Bayern München mellett – vagy inkább mögött – az Ajax és a Benfica csatázik majd a másik továbbjutó helyért. A csoportkört a hollandok kezdték jobban, a kieséses szakaszig legutóbb 2006-ban eljutó gárda döntetlent játszott a bajor sztárcsapattal, és az eddigiek alapján a lisszaboni együttes ellen is esélyesebbnek számított.

A meccset apróbb Twitter-csata vezette fel, az Ajax saját nevelésű, Bergkamppal, Cruyff-fal, Van Bastennel fémjelzett álomtizenegyét tette ki, s kérdezte meg egyúttal ellenfelét, hogy le tudná-e győzni. A válasz sem késett sokat, Rui Costa és Eusébio minden bizonnyal manapság is beférne a legtöbb csapat kezdőjébe.



Őket mellőzni kellett – a túloldalt két védő azért ott volt –, de így sem volt izgalmaktól és helyzetektől mentes a találkozó, az első öt percben kész tűzijáték-parádét rendeztek a felek, a gól azonban elmaradt. Egészen a hajráig, aztán a 92. percben jött Nusszair Mazraui, és – holtversenyben – a csoport élére lőtte a hollandokat. Félidőnél nagyon úgy néz ki, hogy a Bayern, Ajax duó megy tovább a legjobb tizenhat közé...

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
Ajax (holland)–Benfica (portugál) 1–0 (0–0)

Amszterdam, Johan Cruyff Aréna, 52 489 néző. V: Buquet (francia)
G:
Mazraui (92.)
AEK Athén (görög)–Bayern München (német) 0–2 (0–0)
Athén, Olimpiai Stadion, 61 221 néző. V: Kulbakov (fehérorosz)
G: Javi Martínez (61.), Lewandowski (63.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ajax 3 2 1 5–1 +4 7
Bayern München 3 2 1 5–1 +4 7
3. Benfica 3 1
2 3–5 –2 3
4. AEK Athén 3 3 2–8 –6 0

YOUNG BOYS–VALENCIA

A H-csoportban a két nyeretlen együttes összecsapásán a Valencia szerzett vezetést Michy Batshuayi révén, a Young Boys azonban Guillaume Hoarau jóvoltából tizenegyesből válaszolt – ez volt a svájci csapat első gólja a Bajnokok Ligájában, egyúttal meglett az első pontja is (1–1).

H-CSOPORT
Young Boys (svájci)–Valencia (spanyol) 1–1 (0–1)
Bern,
Stade de Suisse, 31 120 néző. V: Treimanis (litván)
G: Hoarau (55. – 11-esből), ill. Batshuayi (26.)
Manchester United (angol)–Juventus (olasz) 0–1 (0–1)
Manchester, Old Trafford, 73 946 néző. V: Mazsics (szerb)
G: Dybala (17.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 3 3
6–0 +6 9
2. Manchester United 3 1 1 1 3–1 +2 4
3. Valencia 3 2 1 1–3 –2 2
4. Young Boys 3 1 2 1–7 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik