BL: A 9 éves fiam sem tudná megmagyarázni – Karius korábbi csapattársa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.30. 19:06
Gianluca Curci, Loris Karius korábbi csapattársa alaposan kiosztotta a Liverpool kapusát, miután Karius a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőben két hatalmas hibát követett el.

A 32 esztendős Curci 2015 és 2016 között volt Karius csapattársa még a német Mainznál, amely aztán 2016 májusában mintegy 6 millió euróért eladta a kapust a Liverpoolnak.

Gianluca Curci most alaposan kiosztotta a BL-fináléban két hatalmas hibát elkövető Kariust.

„A cseréje voltam – emlékezett vissza a Tuttomercatoweb-nek Curci az együtt töltött időkre. – Ez persze a klub döntése volt, leginkább azért, mert növelni akarta a fiatalabb játékos értékét, hogy aztán jó pénzért eladhassa. Így ment ez. Kariusnak rengetegszer volt szerencséje, de a szerencse nem mindig segít.”

„A Bajnokok Ligája döntőjében bizonyította, nem áll készen arra, hogy ezeken a szinteken játsszon. A hiba, ami a harmadik gólnál történt, megesik. Rosszul ítélte meg a labda ívét, ez olyan baki, amit igazából bárki elkövethet. Az első, na az viszont megmagyarázhatatlan. Még a kilencéves kisfiam sem tudná megindokolni azt a hibát.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA

DÖNTŐ
Real Madrid
(spanyol)Liverpool (angol) 3–1 (0–0)
Kijev, Olimpiai Stadion, 61 561 néző.Vezette: Milorad Mazsics (szerb)
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal (Nacho, 37.), Ramos, Varane, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco (Bale, 61.), Benzema (Asensio, 89.), C. Ronaldo.Vezetőedző:Zinédine Zidane
LIVERPOOL:Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum, Henderson, Milner (Can, 83.) – Szalah (Lallana, 30.), Firmino, Mané.Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerzők: Benzema (51.), Bale (64., 83.), ill. Mané (55.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik