BL: 2380 nap után győzelemmel tért vissza az Inter a sorozatba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.18. 20:50
null
Mauro Icardi akkor villant, amikor nagyon kellett (Fotó: AFP)
Az Inter győzelemmel kezdte meg a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es kiírását, a csoportkör első fordulójában 2–1-re felülmúlta az angol Tottenham Hotspurt.

Az Inter egészen pontosan 2380 napot várt arra, hogy újra a Bajnokok Ligájában indulhasson ˜– a fekete-kékek a keddi, Tottenham elleni összecsapás előtt legutóbb a 2011–2012-es kiírásban vehettek részt a sorozatban.

Az első játékrészben a küzdelem játszotta a főszerepet. A Tottenham birtokolta többet a labdát, viszont az olaszok próbálkoztak gyakrabban, igaz, Luciano Spalletti együttese kapura veszélytelennek bizonyult.

Az 53. percben megszerezte a vezetést a Tottenham: Christian Eriksen lőtt kapura 22 méterről, Samir Handanovic kiütötte a labdát, amely némi szerencsével újra Eriksen előtt kötött ki – a dán passzmester ezúttal 15 méterről kísérletezett, lövése megpattant egy lábon, az irányt változtató labda pedig Handanovicot megtréfálva a hazaiak kapujába hullott.


A 73. percben Erik Lamela is betalált, ám gólját les címén nem adták meg.

Az Inter a folytatásban sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani – a 81. percben Antonio Candreva próbálkozott 14 méterről, ám bombája két méterrel elkerülte a bal felsőt. Aztán mégis egyenlítettek az olaszok! Mauro Icardi 86 percig láthatatlan volt, ám most megsuhintotta a jobbost – az argentin gólzsák Kwadwo Asamoah beadása után 17 méterről, kapásból bődületesen nagy bombát eresztett meg, ami után a labda a jobb alsó sarokban kötött ki!


És amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, érkezett Matías Vecino, aki a 92. percben egy szöglet után négy méterről a jobb felsőbe bólintott, megszerezve ezzel az Internek a győzelmet!

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

B-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) 2–1 (0–0)
Milánó, San Siro, 64 123 néző. V: Clément Turpin (francia)
Inter:
Handanovic – Skriniar, De Vrij, Miranda, K. Asamoah – Vecino, Brozovic – Politano (Keita Baldé, 72.), Nainggolan (Valero, 89.), Perisic (Candreva, 65.) – Icardi. Vezetőedző: Luciano Spalletti
Tottenham: Vorm – Aurier, D. Sánchez, Vertonghen, Davies – Dier, Mousa Dembélé, Eriksen – Kane (Rose, 90.), Lamela (Winks, 72.), Szon Hung Min (Lucas Moura, 64.). Menedzser: Mauricio Pochettino
G: Icardi (86.), Vecino (92.), ill. Eriksen (52.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Barcelona (spanyol)–PSV (holland) 4–0 (Messi 32., 77., 87., O. Dembélé 75.)

ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

A játéknap eredményeit és a csoportok állásait itt tekintheti meg.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 1 1 0 0 4–0 +4 3
2. Internazionale 1 1 0 0 2–1 +1 3
3. Tottenham 1 0 0 1 1–2 –1 0
4. PSV Eindhoven 1 0 0 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik