Bayern: gyönyörű választ adtak a huligánok támadására – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.10.23. 18:48
null
Az egyik megtámadott német drukker (Fotó: Football Grec France Twitter)
A Bayern München szerdán a hivatalos honlapján bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményezett az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA) ama keddi athéni incidens miatt, amelynek kárvallottjai a csapatot elkísérő szurkolók voltak az Olympiakosz–Bayern München ifjúsági BL-mérkőzés hajrájában. A két klub között azonban nincs harag, ezt a balhé után a játéktéren történtek is bizonyítják.

Mint beszámoltunk róla, az ifi BL-meccs végjátékában mintegy nyolcvan, botokkal és pirotechnikai eszközökkel felfegyverzett, többségében bukósisakot viselő huligán megtámadta a bajor csapat szurkolóit, akik közül a legfrissebb hírek szerint heten megsérültek, hárman kórházi ápolásra is szorultak.

A TÁMADÁS


„Sokkoltak bennünket az események, igyekszünk majd a srácokkal közösen feldolgozni a történteket. Ugyanakkor szeretnénk kifejezni köszönetünket az Olympiakosz játékosainak, edzőjének, jelen lévő stábtagjainak, amiért a támadáskor védeni próbáltak minket” – idézi a klubhonlap a Bayern U19-es együttesének két edzőjét, Martín Demichelist és Danny Schwarzot.

A történtek feldolgozása már a pályán megkezdődött: a balhé kitörésekor a Bayern 4–0-ra vezetett, és a 25 perces kényszerű játékmegszakítás után a csapatok úgy döntöttek, hogy a mérkőzésből hátralévő néhány percnyi játékidőt feszültséglevezető közös cicázással töltik. Így is tettek, és a felvételek tanúsága szerint a legnagyobb szeretetben váltak el egymástól.

MINDEZ VIDEÓN



Időközben a Bayern honlapja arról is beszámolt, hogy a kórházi ápolásra szoruló három drukker már elhagyhatta az egészségügyi intézményt.

A SID német hírügynökség arról tudósított, hogy az UEFA már a Bayern panaszának beérkezte előtt jelezte: az esetleges szankciók az Olympiakosz U19-eseire vonatkoznak majd, nem pedig a felnőttgárdára. A pireuszi egyesület egyébként azonnal elítélte a bajorokat ért támadást.

A két klub felnőttcsapatainak kedd esti mérkőzését is a Bayern nyerte meg, Robert Lewandowski duplájára építve (3–2).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik