Bale már klasszis, Zanetti és Raúl még mindig lenyűgöző

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 07:51
null
Így örül a capitano: Zanetti, gólja után (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája 3. fordulójában kétségtelenül az Internazionale–Tottenham a volt legnagyobb sztori: az elsöprő erővel kezdő címvédő gyorsan gól-, majd emberelőnybe került, egy félideig felmosta a pályát a Spursszel, majd a második félidőben kiengedett, és Gareth Bale mesterhármassal hozta fel 4–3-ra a londoniakat. Bale az első walesi, aki triplázott a BL-ben, Zanetti a legidősebb gólszerző, és ne feledkezzünk meg a játéknap harmadik hőséről, Raúlról sem: a spanyol csatár két góllal vezette győzelemre a Schalkét, és beállította egy másik csatárzseni, Gerd Müller európai kupagól-rekordját (69). Minden bizonnyal meg is dönti...

 

Övé  a jövő: Gareth Bale (Fotó: Reuters)
Övé a jövő: Gareth Bale (Fotó: Reuters)

AZ IFJÚ: GARETH BALE

Nem valószínű, hogy sokan gondoltak volna erre: a Tottenham balhátvédet és bal oldali középpályást is játszó tehetsége, Gareth Bale lett a Bajnokok Ligája történetének első walesi labdarúgója, aki mesterhármast ért el. Az már más kérdés, hogy hiába volt: ő a második, aki vesztes csapat tagjaként rúgott három gólt Ronaldo (Real Madrid, 2003) után.

Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere már a meccs előtt figyelmeztetett: Bale-t világklasszisnak tartja. Nos, a walesi gondoskodott arról, hogy sokan felkapják rá a fejüket...

„Fantasztikus mesterhármas volt. Megmondtam, nincs sok bal oldali játékos a világon, aki jobb lenne nála, már az első félidőben sok gondot okozott Maiconnak. Most ad nekik egy kis gyakorolnivalót" – nyilatkozta Redknapp.

„Nem adjuk el, remélem, köré tudjuk építeni a csapatot. Ha rendszeresen a BL-ben tudunk szerepelni, óriási szerepet játszhat" – tette hozzá.

Persze dicséret ide, dicséret oda, a Bale-show kezdetekor a Tottenham már néggyel égett Milánóban.

„Puff, nyakig voltunk a bajban, és ebből bármi kijöhetett volna, lehetett volna tíz emberrel hét, nyolc, vagy kilenc is. Hazudnék, ha azt mondanám, éreztem azt, hogy feljöhetünk. Mindenesetre a második félidőben mindent bedobtunk" – mondta.

Rafa Benítez, az Inter vezetőedzője reméli, hogy játékosai tanultak a találkozóból.

IGAZÁN SENKI NEM ELÉGEDETT

Ponttal távozott Enschedéből a Werder Bremen az A-csoport másik meccsén, „cserébe" elvesztette egyik legjobbját, a térdsérüléssel lehozott Tim Wiesét.


„Kifordult a térde, de úgy tűnik, nincs teljes szalagszakadás, Sebastien Mielitz jól helyettesítette. A második félidőben jobban játszottunk, felpörögtünk, ezért volt meglepő, hogy mi kerültünk hátrányba. Arnautovic remek gólt lőtt, különleges teljesítményre képes" – hangzott Thomas Schaaf gyorsértékelése.


„Behozhattuk volna a Tottenhamet, és megléphettünk volna a Werdertől, de ez nem jött össze, ebből tanulnunk kell. Nagyon szerettünk volna három pontot szerezni, főleg, hogy a végén megszereztük a vezetést. Most marad a nehéz feladat: Brémából kell elhozni a három pontot. Meg kellett volna nyernünk..." – szomorkodott Michel Preud'homme, a Twente trénere.

„Természetesen elégedett vagyok a győzelemmel, de a kiváló első félidő után a második játékrészben hiányzott az intenzitás a játékunkból. Meg kell tanulnunk, hogyan tartsuk jobban ellenőrzés alatt a mérkőzést. Még egyszer nem fejezhetünk így be egy meccset" – mondta az egygólos győzelem után.

„Ha tizenegy emberrel játszol tíz ellen, a taktika nem fontos, minden a hozzáálláson múlik. Remélem, ebből a mérkőzésből tanul a csapatom."

A spanyol szakember elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít a következő körben Londonban, de a csapat majd bizonyítja, hogy az az igazi Inter, amelyet az első félidőben láttak a nézők.

AZ ELNYŰHETETLEN: JAVIER ZANETTI

Harminchét éves, 71 napos, példakép és az Inter legendája: Javier Zanetti lett minden idők legidősebb BL-gólszerzője a Tottenhamnek lőtt parádés találatával. Mellesleg 12 év után volt eredményes ismét az elitligában...

„Tizenkét éve a Sturm Graznak rúgtam az első és eddig egyetlen BL-gólomat, nagyon örülök, hogy megint betaláltam" – mondta a gólgyártást a 68. másodpercben megkezdő Zanetti.

„Remek gól volt, Samuel Eto'o briliáns labdát adott, én meg Militónak álcáztam magam, tudniillik ő szokta így befejezni a támadásokat. A százharmincötödik európai kupameccsemre szép emlék. Sajnos a második félidőben kihagyott a figyelmünk, és ez nem történhet meg ismét, de a legfontosabb, hogy megvannak a pontok. Egy órán keresztül kiválóan játszottunk, a mostani hibáinkat pedig nem szabad, hogy ismét elkövessük. De legalább egy győzelem után elemezhetjük a hibákat" – elemzett az elnyűhetetlen szélsőhátvéd.

INTER–TOTTENHAM 4–3

 

 

A GÓLGYÁROS: RAÚL

SIMA VOLT, MELEG LESZ

Lyonban sima meccset láthatott a Gerland közönsége: az Olympique kihasználta emberelőnyét és 2–0-ra legyőzte a Benficát.


„Jó, hogy nyertünk, mert Lisszabonban meleg lesz... Egyre fejlődünk, és erre szükség is van. Az igazat megvallva több gólt kellett volna szereznünk, de így is megemelem a kalapomat a játékosaim előtt" – nyilatkozta Claude Puel, az OL trénere.


„A meccs kiegyenlített volt, aztán a Lyon emberelőnybe került. Az első gólt abból kaptuk, hogy eladtuk a labdát, ezt követően meg járatták a labdát és fárasztottak minket. Tapasztalt csapat, tudják, hogyan kell ezt csinálni. A letámadásuk miatt sok hibát követtünk el, de csak kettővel kaptunk ki, és ez még fontos lehet" – értékelt a Benfica edzője, Jorge Jesus.

Ha egy csatár mülleri magasságokba emelkedik, az jót jelent. Nagyon jót. Raúl a Hapoel Tel-Avivnak szerzett (nem mellékesen nagyon fontos) két góljával már 69 európai kupagólnál tart, beérve minden idők egyik leggólerősebb csatárát és egészen biztosan legnagyobb lesipuskását, a Bayern-legenda Gerd Müllert.

„Adsz neki egy milliméter helyet, és kaparhatod ki a labdát a hálóból. Izraelben elmegy az ilyen védekezés, itt nem. Jól játszottunk, de a második gól összetört minket, és onnan nem volt esély, csak idő kérdése volt a harmadik" – mondta a Hapoel edzője, Eli Gutman.

„Tisztában vagyok vele, Raúl mire képes, meg se kell néznem a gólokat. Minden edzésen bizonyítja, hogy micsoda istenáldotta tehetség. Kivételes játékos, óriási segítség a csapatnak, ráadásul nem csak a góllövésre koncentrál, másoknak is remekül alakít ki helyzetet. Gyönyörű meccs volt, a BL-ben mindig jól játszunk, és ez egy jel a kritizálóknak: jó futballt tudunk mutatni" – kommentálta Raúl teljesítményét és a meccset Felix Magath.

„Keményen dolgoztunk, itt az eredmény, az érdem a csapaté" – kezdte értékelését Raúl. „Sosem hittem volna, hogy ennyi gólt szerzek az elitligában, rendkívül boldog vagyok, egy álmom ezzel ismét valóra vált. Egész biztos, hogy lövök még párat, ezt ígérhetem."

Higgyük el neki – Raúl neve mindig is garancia volt a gólra.

Ezt már csak az is jelzi, hogy ő az első, aki 15 különböző BL-idényben a hálóba tudott találni – egy újabb rekord.

SCHALKE–HAPOEL

 

 

Raúl: egyszerűen mesteri (Fotó: Reuters)
Raúl: egyszerűen mesteri (Fotó: Reuters)
BAJNOKOK LIGÁJA 
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
INTERNAZIONALE (olasz)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 4–3
Milánó, Stadio Giuseppe Meazza. Vezette: Skomina (szlovén)  
INTER: Júlio César – Maicon, Lúcio, Samuel, Chivu (Pandev, 61.) – J. Zanetti, Sztankovics (Santon 50.) – Biabiany (Cordóba, 74.), Sneijder, Coutinho – Eto’o
TOTTENHAM: Gomes – Hutton, Gallas, Bassong, Assou-Ekotto – Lennon, Jenas, Huddlestone (Palacios, 80.), Bale – Modric (Cudicini, 10.) – Crouch (R. Keane, 67.)
Gólszerző: Zanetti (2.), Eto'o (11. – 11-esből, 35.), Sztankovics (14.), ill. Bale (52., 90., 91.)
Sárga lap: Chivu (18.), Palacios (89.)
 
Kiállítva: Gomes (8.)
 
   
TWENTE (holland)–WERDER BREMEN (német) 1–1  
Enschede, Twente-stadion. Vezette: Bo Larsen (dán)  
TWENTE: Mihajlov – Rosales, Wisgerhof (Bengtsson, 24.), Douglas, Tiendalli – Brama, Landzaat (De Jong, 86.), Janssen – B. Ruiz, Janko, Chadli
BREMEN: Wiese (Mielitz, 37.) – Fritz, Mertesacker, Prödl, Pasanen – Wesley, Frings, Hunt, Bargfrede (Marín, 77.) – C. Pizarro, Hugo Almeida (Arnautovic, 59)
Gólszerző: Janssen (75.), ill. Arnautovic (80.)
 
Sárga lap: Fritz (18.), Brama (45.), Tiendalli (61.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Internazionale 3 2 1 10–5 +5  7
2. Tottenham 3 1 1 1   9–7 +2  4
3. Werder Bremen 3 2 1   3–7 –4  2
4. Twente 3 2 1   4–7 –3  2
 BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
LYON (francia)–BENFICA (portugál) 2–0  
Lyon, Stade de Gerland. Vezette: Mallenco (spanyol)   
LYON: Lloris – Réveillere, Cris, Diakhaté, A. Cissokho – Gonalons – Pjanic, Gourcuff (Källström, 71.) – Briand, L. López (Gomis (83.), Bastos (Pied, 65.)
BENFICA: Roberto – Pereira, Luisao, D. Luiz, Coentrao – Gaitán, J. García, C. Martins (Salvio, 77.) – Aimar (Jara, 71.) – Saviola (Peixoto, 57.), Kardec
Gólszerző: Briand (22.), L. López (51.)
 
Sárga lap: Gaitán (34.), Martins (37.), Réveillere (41.), J. García (67.)  
Kiállítva: Gaitán (42. – a második sárga lap után)  
  
SCHALKE 04  (német)–HAPOEL TEL-AVIV (izraeli) 3–1  
Gelsenkirchen, Arena AufSchalke. Vezette: Collum (skót)   
SCHALKE: Neuer – Uchida, Höwedes, Metzelder, Schmitz – Fárfán (Hao, 67.) J. Jones (Matip, 75.), Jurado, Moritz (Rakitic, 53.) – Huntelaar, Raúl
HAPOEL TEL-AVIV: Enyeama – Kende, Badir, Douglas, Sis – Vermouth, Abutbul (Toama, 58.), Jadin (Fransman, 73.), Zehavi – Tamuz (Szahar, 58.), Sehter
Gólszerző: Raúl (3., 58.), Jurado (68.), ill. Sehter (91.)  
Sárga lap: Vermouth (31.), Fárfán 38.)
A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Lyon 3 3 6–1 +5  9
2. Schalke 04
3 2 1 5–2 +3  6
3. Benfica 3 1 2 2–4 –2  3
4. Hapoel Tel-Aviv 3 3 2–8 –6  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik