Bajnokok Ligája: Beckham ígéri, nem ünnepel, ha gólt szerez

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 21:28
David Beckham nem örül majd látványosan abban az esetben, ha a Milan színeiben betalál a Manchester United ellen, a két csapat BL-párharcában.

„Nem hiszem, hogy ünnepelnék. Tisztelem a klubot és a szurkolókat" – nyilatkozta Beckham, aki 2003-ban távozott a Manchester Unitedtől a Real Madridba. – Számomra ők a legnagyszerűbb drukkerek a világon, hihetetlen biztatást kaptam tőlük hétről hétre.

Az angol játékos nem felejti el, hogy a United szurkolói az 1998-as világbajnokság is után kiálltak mellette. Mint ismert, az argentinok elleni nyolcaddöntőn fegyelmezetlenség miatt – a földön fekve belerúgott Diego Simeonéba – kiállították, az emberhátrányban játszó angol válogatott pedig kiesett. A mérkőzés után hazájában Beckhamet kiáltották ki a bűnbaknak, kedvencből közellenséggé vált.

„A szurkolókhoz fűződő viszonyom még mindig nagyon fontos számomra. Túlmentem néhány nehéz időszakon, de ők mindig mellettem álltam" – tette hozzá Beckham.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik