Bajnokok Ligája: A döntetlen igazságosabb lett volna - Mourinho

Vágólapra másolva!
2010.09.29. 08:09
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője elégedetten nyilatkozott azt követően, hogy csapata 1–0-ra győzött az Auxerre vendégeként a Bajnokok Ligája G-csoportjában, de úgy vélte, a hazaiak rászolgáltak a döntetlenre.

„Tudtuk, hogy nagyon kemény mérkőzés lesz, taktikailag jól felkészítettem a csapatomat, és Jean Fernandez is nagyon jó munkát végzett. Az Auxerre többet birtokolta a labdát a középpályán, nagyon fontosnak tartom, hogy sikerült begyűjtenünk a három pontot. Az Auxerre játékát elnézve a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. Nagyon fontos, hogy hat ponttal állunk ebben a kemény csoportban” – nyilatkozta a mérkőzést követően José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője.

Jean Fernandez a vereség ellenére elégedett volt csapata játékával, és portugál kollégáját dicsérte. „A csapatom jól játszott, szervezetten védekezett, és kijelenthetjük, hogy nem vallottunk szégyent, hiszen kevés helyzete volt a Madridnak. Csak azt sajnálom, hogy egyszer a kapufa utunkat állta – ha az bemegy, más mérkőzés lett volna, és talán legyőztük volna a Realt. Ami José Mourinhót illeti, úgy vélem, még kis időre szüksége van ahhoz, hogy a világ legjobb csapatát faragja a Realból. Mindazonáltal azt hiszem, így is harcban lesznek a bajnoki címért és a BL-győzelemért.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik