Angol invázió – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.12.07. 23:56

Jó hír az anglománoknak, hogy a jelek szerint az angol (foci) nem beteg! Kialakult a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének mezőnye, amelynek érdekessége a szigetországi csapatok tarolása – öt klub ment tovább! –, illetve a 2014-ben és 2016-ban döntős Atlético kiesése. Ez utóbbi talán a legnagyobb meglepetés, no meg a Dortmund mélyrepülése, a másik oldalon a Besiktas és a Basel továbbjutása viszont megsüvegelendő.

Hogy váratlan-e az angol klubok dominanciája, azt mindenki döntse el maga, az azért történelmi tény, hogy egy nemzet még sosem adott öt együttest a kupasorozat nyolcaddöntőjébe! Ráadásul az öt közül négy csoportelsőként, ami nem feltétlenül mérce, ám nem is elhanyagolható tény.

Azt is mondhatnám, a globalizáció meghozta a gyümölcsét, ár-érték arányban szinte kötelező az angol csapatok tarolása. Az persze egyáltalán nem borítékolható, hogy közülük kerül ki a végső győztes, bár a Manchester City mindenképpen ott van a legnagyobb favoritok között. Nekem ugyan a Tottenham és Klopp Liverpoolja tetszett a leginkább, de… a tetszési index szubjektív kategória. Viszont ha nem szigorúan BL-optikán keresztül nézzük a történéseket, egy kérdés ott motoszkál a fejünkben – a szigetországi koponyákban meg még inkább –: mit ér az angol futball? A kérdést már csak azért is fel kell tenni, mert jövőre vb lesz, ott ugye a légiósok nem léphetnek pályára. S bizony a válogatott az utóbbi időben Eb-ken, vb-ken betlizik, és a kontraszt még élesebb lehet a klubok jó szereplésének tükrében. Azonban ne mi fessük az ördögöt a falra az angolok helyett, egyelőre a BL-ben csupán a 16 között járunk, a világbajnokság pedig még messze van.

Felsóhajtok, bár lenne Besiktas- vagy Basel-szintű csapatunk, de sajnos a magyar futballban pillanatnyilag a vágy is értelmezhetetlen. Amihez immár hozzászoktunk, hiszen magyar játékost még lámpással is alig találunk a BL mezőnyében. A csoportkörben a lipcsei Gulácsi Péterért és az APOEL-ben futballozó Sallai Rolandért szoríthattunk, utóbbi csapatával együtt eltűnt a nemzetközi porondról, a kapus pedig egy szinttel lejjebb, az Európa-ligában folytathatja.

Nekünk, magyaroknak ez a morzsácska maradt, különben ki-ki szurkolhat kedvenc külföldi klubjának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik