Ajándék – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 23:27

Már a Kisvárda–Ferencváros (0–2) bajnoki mérkőzés kapcsán is felvetődött, vajon a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés főpróbájának lehet-e tekinteni a találkozót vagy sem. Nos, hasonló kérdést a La Ligában játszott Getafe–Barcelona (1–0) meccs után is fel lehet tenni. Noha a Barca nagy labdabirtoklási fölényben játszott (73 százalék), a hazaiak négy kapura tartó lövésével szemben csupán egy barcelonai áll, ennek is betudható, hogy a spanyol bajnokság hatodik fordulóját követően a Getafe áll a második helyen, nem pedig a katalán együttes, amely csupán négy bajnokin lépett pályára.

Teljesen felesleges, mi több, torz dolog mélyreható következtetéseket levonni abból, hogy a Barca kikapott. Illetve egy konklúzió biztos: ha a bajnokin nem is volt (elég) motivált, a BL-ben a Fradi ellen az lesz. Már csak azért is, mert két esélytelen együttestől egymás után kikapni vagy pontot veszteni ellene óriási blama. Amúgy azért sem szabad ábrándozni, mert 1975 után – azért választottam ezt az évet, mert a Fradi története legutóbbi nemzetközi kupadöntőjét játszotta a Kupagyőztesek Európa-kupájában – az egyébként ugyanabban az esztendőben (1899) alapított két klub merőben különböző utat járt be. A zöld-fehérek a magyar futball leszálló ágba kerülésével ugyancsak hanyatlásnak indultak, míg a katalánok 1992-ben megnyerték történetük első BEK-trófeáját, majd a BL-korszakban még négyet. Ezzel párhuzamosan az FTC idén második alkalommal került a BL csoportkörébe. A nagyok egy-egy botlása kapcsán azt hisszük, van keresnivalónk, holott ez hiú ábránd – még akkor is, ha a Getafe, a Fradi, továbbá a szombati, Real Madrid elleni el Clásico közül presztízsét tekintve a Barcelonának az utóbbi a legfontosabb.

Ám a sport nem ritka velejárója, hogy a gyengébb meglepetést szerezhet. Az sem mellékes, hogy a zárt kapus rendezés a kisebbeknek kedvez. Ezzel szemben van olyan vélemény is, hogy a Fradi kap egy ötöst, de nem baj, ilyen ellenféltől ez nem szégyen. Bozsik Péter, az M4 Sport szakkommentátora azt mondta, a BL-szereplés ajándék, s akkor ebben az is benne van, nincs miért szégyenkeznie az FTC-nek.

Abból indultunk ki, a BL-meccs szempontjából nem mérvadó, hogy a Getafe legyőzte a Barcelonát, de talán sokan nem felejtettük még el, hogy 1995 szeptemberében Grasshoppers elleni első, idegenbeli BL-mérkőzése előtt a Fradi az Üllői úton 2–0-ra kikapott a Vasastól. A többit tudjuk...

Ha mégsem lesz keresnivalónk, fogjuk fel úgy, minden meccs ajándék.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik