A Fradi-gyerek – Csillag Péter jegyzete

Ismerősöm panaszolta kedd délután, hogy mindenórás felesége, és az asszonyhoz lojális szülészorvos nyomására kénytelen kihagyni az esti Fradi–Dinamót. Nincs hírem arról, hogy a kórházban megszületett-e a kívánt eredmény, de ha igen, a kisfiúnak egyszer majd biztosan elmeséli édesapja, milyen mérkőzésről mondott le az ő első pillantásáért.

Ismerősöm panaszolta kedd délután, hogy mindenórás felesége, és az asszonyhoz lojális szülészorvos nyomására kénytelen kihagyni az esti Fradi–Dinamót. Nincs hírem arról, hogy a kórházban megszületett-e a kívánt eredmény, de ha igen, a kisfiúnak egyszer majd biztosan elmeséli édesapja, milyen mérkőzésről mondott le az ő első pillantásáért.

Van, aki a második világháború kirobbanásával, más Neil Armstrongék Holdra-szállásával vagy az Oroszlánkirály amerikai ősbemutatójával született egy napon, ám lássuk be, a pesti gyermek története sem semmi. A családi legendáriumban most már örökre így hallja a sztorit: „Pedig apádnak aznap jegye volt a Fradi meccsére…”

Hogy melyik Fradi-meccsre?

Hát arra, amelyet az évtized mérkőzésének neveztek. Így mondta legalábbis a kommentátor a felvezetőben, némileg túlozva persze, ám ennyi hangulatkeltés talán belefér a televíziós műfajba – és különben is, újszülöttnek minden jelző új. Ha egy napon ki akarnák majd elégíteni a 2019-es futballvilágban eligazodni vágyó jövőbeli fiatalember érdeklődését, muszáj lesz őt képbe helyezni. El kell magyarázni neki, hogy az előző évben vb-ezüstérmet szerző Horvátország bajnokcsapata játszott az Üllői úti stadionban, ugyanott, ahol azon a tavaszon a magyar válogatott 2–1-re legyőzte a horvátot.

És igen, a budapesti közönség élőben látta a Dinamo mezében Dani Olmót, a későbbi szupercsillagot is, aki azon a kedden gólt lőtt, ragyogó gólpasszt adott és akiért már akkor kapart a Milan, a Bayern München és a Manchester United. Nem mintha különösebben érdekelte volna a magyar drukkereket a spanyol középpályás játéka, az annál inkább, hogy a zágrábi odavágó 1–1-es döntetlenje után kiizzadja a csapat a továbbjutást. Nem a Fradi volt az esélyes, egyáltalán nem. Hogy lett volna az, amikor addig csak egyszer, 1995-ben jutott el a BL csoportköréig, és az El-őszt (jobban mondva az UEFA-kupa-őszt) is csupán 2004-ben érte meg, miközben a Dinamo Zagreb ugyanezen idő alatt csak a BL-ben hatszor volt törzstag? Budapesten azonban a felfokozott várakozás néhány napig felülírta a józan számításokat.

Bizonyára elmesélik majd a fiúnak, apja a zágrábi bravúriksz után azzal heccelte várandós nejét, hogy Rebrov mester iránti tiszteletből csak bemondja majd a dokinak a Szerhij nevet. Ám ahogy a visszavágó estéjén, a boldog pillanatokból ocsúdva, a szülészet folyosóján rápillantott telefonjára és észrevette a végeredményt, elment a kedve a tréfától.

Ferencváros–Dinamo Zagreb 0–4.

És a gyerek egy életen át hallgathatja: „Milyen jól tettem, fiam, hogy hagytam a meccsjegyemet a fenébe…”