Hiába a Szalai-gólpassz, ikszelt a Schalke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 20:00
null
Szalai Ádám (balra) harcosan futballozott, gólpasszt is adott (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első mérkőzésein a nem bajnoki ágon a Schalke hazai pályán fogadta a görög PAOK-ot. A hazaiaknál Szalai Ádám kezdett, és egy gólpasszal szolgálta ki a később lesérülő Jefferson Farfánt, ám a második félidőben Miroslav Stoch egyenlíteni tudott, így kedvezőtlen helyzetbe kerültek a "királykékek" .
Magyar szempontból természetesen az volt a Schalke–PAOK selejtező fő érdekessége, hogy Klaas-Jan Huntelaar sérülése miatt főszerepbe került a hazaiaknál Szalai Ádám, míg a gelsenkircheniek arra is külön készültek, hogy visszatért hozzájuk ellenfélként egykori legendás edzőjük, Huub Stevens, akinek irányításával 1996 és 2002 között egyik fénykorukat élték, és aki tőlük került – nem önként és nem egyből átülve – a görögök kispadjára tavaly.

Bár Stevens szerint semmi esélyük sincs a továbbjutásra, de jobban kezdtek a görögök, a legutóbbi kontinenstornán is villogó Dimitriosz Szalpingidisz kétszer veszélyeztetett az első percekben. Kissé öregurasan futballoztak a Schalke fiataljai, Szalaihoz kevés labda jutott el, jó pedig egy sem, pedig a japán Ucsida Acuto többször is szépen ment el a jobb oldalon, ám az irányzékkal gondjai akadtak.

Többet birtokolta a labdát a Schalke, ám a meddő mezőnyfölény című közhely ezúttal tökéletesen befedte a látottakat – a 32. percben azonban megtört a jég. Szalai elé pattant a labda az ötös előterében, csele nem sikerült, azonban okosan passzolt jobbra Jefferson Farfán elé, aki egy pontos lövéssel megszerezte a vezetést a „királykékeknek". 1–0!

Az első félidőben mindkét csapat előtt adódott még egy-egy lehetőség, de Szalpingidisz közeli lövésénél nagyot mentett Christian Fuchs (a mérkőzésen már sokadszor), a másik kapu előtt Jermaine Jones beadását már nem tudta pontosan irányítani Szalai, a labda így a kapus, Jacobo zsákmánya lett.

A második félidő két Szalai-helyzettel indult, de lövésébe ketten is belevetődtek, tízméteres fejese pedig elkerülte a bal felső sarkot. Az újrakezdés utáni fellángolást hamar elfojtotta a kilátástalan mezőnymunka, és ahogyan az lenni szokott, az előnyben lévő fél saját magát altatta el langyos játékával: a szlovák bombázó, a Puskás-díjasMiroslav Stoch a 73. percben egy szép átlövéssel egyenlített. 1–1!

Nem tudott már felpörögni a hátralévő időben a már az első játékrészben sem parádézó Schalke, hiába jött be a fiatal üstökös, Leon Goretzka is, az egyetlen adódó helyzetet Benedikt Höwedes elhibázta, sőt, a végére Farfán is lesérült, hordágyon kellett levinni a peruit a pályáról.

Nem érdemelt győzelmet a Schalke, nem véletlenül fütyülte ki a csapatot saját közönsége a végén...

PERCRŐL PERCRE

Nehéz helyzetbe lavírozta magát a Schalke.

A TÖBBI MAI BL-MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Négy perc a ráadás, jó hazai támadásra nincs remény.

90. perc Lucas le, Sekou Oliseh be.

88. perc Ucsida Acuto felrúgja Stochot, sárga.

87. perc Teemo Pukki váltja.

85. perc Farfánt blokolja a 16-oson gyönyörűen a becsúszó Kace. Ápolás, ettől függetlenül, sőt, Farfánt hordágyon viszik le a pályáról...

80. perc
ZICCER! A Clemens kiugratta Höwedes lő 13 méterről, középről, a kifutó Jacobo azonban balra vetődve védeni tud.

78. perc
Farfán lövését blokkolják az ötösön.

78. perc Leon Göretzka be, Höger lejön.

77. perc Costin Lazar felvágja Ucsidát, sárga.

Ritka látvány: készenléti rendőrség az egyik szektorban, rendet tesz a hazai szurkolók között.

Stohhot kapott a Schalke-védelem. Linóé a gólpassz.

Stoch ugyebár a 2013-as Puskás-díjas mesterlövész.

73. perc EGYENLÍT A PAOK, MIROSLAV STOCH! A gyönyörű góljairól elhíresült szlovákra nem figyelnek a védők, sokáig vezeti a labdát, mielőtt 23-ról jobbal a bal alsóba nem vágja. 1–1!

70. perc Alekszandrosz Ciolisz kap sárgát Jones megröptetéséért.

69. perc Hazai csere Christian Clemens be, Meyer le.

69. perc
Végre valami! Stoch teker a bal felső mellé 16-ról.

Elszegényedni csakis
stílusosan szabad.

Félszázezer néző a stadionban. Pár száz félmeztelen görög. Na ja, a válság.

Na, ez utóbbival nem lett kisegítve az online kommentátor-társadalom.
Még jó, hogy nem a sérült Kirjakosz Papadopulosz fogja ma.

62. perc Lawrence le, Ergys Kace váltja, Szalpingidiszt pedig Sztefanosz Atanasziadisz.

60. perc
Lawrence meghúzódott.

57. perc
Hildebrand dől rá egy 13 méteres, jobblábas Lazar-lövésre.

56. perc
Lucas cselezget a jobbon, túl sokat is, amikor lő az ötös elől, beérik és blokkolják.

55. perc
Farfán beadását fejeli 10 méterről nem sokkal a bal felső mellé Szalai.

49. perc
SZALAI-HELYZET! Meyer passzol Szalai elé, aki jobbal lő 14-ről, a veterán, Eb-győztes Kosztasz Kacuranisz és a portugál Miguel Vítor közös erővel azonban önfeláldozóan bevetődik elé és blokkol is.

46. PERC FOLYTATJUK!

Csere nincs.

Ucsida 5300 métert dzsavelt eddig a mérkőzésen. Igaz, két kilométerre jutott egy jó beadása.

Nincs görögtűz sem a lelátón, sem a vendégcsapatban. Darál becsülettel a Schalke, megérdemelten vezet egy góllal a nagy helyzete(ke)t kihagyó PAOK ellen.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

43. perc
Szalai passzol a játékvezetőhöz, aki azonban elönzőzi a helyzetet. A magyar fiú leleményes, visszaszerzi a labdát Kiciutól, majd Draxlerhez passzol, ám ezzel a megoldással sem jár jobban, jönnek a görögök.

39. perc
Jones lő az ötös bal sarkától sokkal mellé, majd Julian Draxler talál az oldalhálóba jobbal, kissé balról, 14-ről.

38. perc
GÖRÖG HELYZET! Jones elnéz egy beadást, Szalpingidisz lő az ötösről, Fuchs azonban bevetődik elé, csodás mentés. A kipattanó Costin Lazaré, a 13 méteres bomba a léc fölött süvít azonban el.

36. perc
Éppen csak lemarad Szalai egy Jones-keresztlabdáról az ötösön, pontosabban eléri még, de hiányzott pár centiméter ahhoz, hogy erőt is adjon a kapura pöckölésbe.

32. perc GÓL, VEZET A SCHALKE, FARFÁN! SZALAIÉ AZ ASSZISZT! Meyer elveszíti a labdát a 16-oson belül, a lepattanóval Szalai a 11-espontnál megpróbálja kicselezni Lawrence-t, aki becsúszva szereli – a magyar fiú erre jobbra gurít Jefferson Farfán elé, aki 12 méterről ballal a jobb alsóba gurít, igen okosan és pontosan! 10!

32. perc
Jones lő jobbal 17-ről nem sokkal a léc fölé.

Görögbomba a lelátókon, ennyi nagy durranás jutott mára ezen a mérkőzésen. Talán ha majd beáll Szalai mellé a csatársorba Teemo Pukki. Nem félreérteni!

29. perc
Szalai lesen, szerencsére, mert kihagyja helyzetét.

Szalai-gól még nincs, csak Szala-találat. Szófiában.


25. perc
Meyer lő jobbal 15-ről, kissé balról, Kiciu blokkolja.

24. perc Szalai labdát lop Ciolisztól a 16-os előtt, de Jermaine Jones elszórja azt.

Szalai egyedül harcolgat a görögökkel, de ez már az ókorban (és Krisztus után, a 300-ban...) sem sok jóra vezetett.

21. perc
Genius loci: Farfán kiment a jobb oldalra, de ő is képtelen onnan pontosan beadni.

17. perc Miroslav Stoch löki Ucsidát, sárga. A jobb oldali szabadrúgást Matip éppen csak eléri fejjel, Lawrence szintén fejjel tisztáz a gólvonal előtt két méterrel.

15. perc
Nagy mentés! Liam Lawrence gurít balról középre, érkezik Szalp., ám az ötösön Benedikt Höwedes éppen oda tud még lépni neki.

13. perc
A hetedik csapnivaló Ucsida-beadás.

12. perc Meyert feltúrja Szteliosz Kiciu, egyértelmű sárga.

9. perc
Szalai-lövés a 16-osról, de nem gond ez Jacobónak, lefüleli a labdát a bal felső sarok előtt, könnyedén.

9. perc
Átvette az irányítást a Schalke, de borzalmasak a jobb oldali Acuto Ucsida-beadások. Igaz, egyet Miguel Vítor kézzel hárított a 16-oson belül...

Igen, Szalpingidisz INNEN és INNEN ismerős önöknek.


6. perc
Marco Höger indítja lányos zavarában Szalpingidiszt, aki jobbal lő a 16-osról, Joel Matip azonban blokkolja.

3. perc
Még két szöglet, az utolsót Dimitriosz Szalpingidisz vágja a rövid sarok mellé a jobb oldali ötös-sarokról, futtában.

2. perc
A kornert Timo Hildebrand öklözi ki.

1. perc
Jefferson Farfán megy el a jobbon, beadása pontatlan. A másik oldalon Lucasé sokkal jobb, Christian Fuchsnak kell nagyot mentenie az ötösön, fejjel.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A "királykékek" zöld-feketében, a vendégek fekete-fehérben.

A TÖBBI MAI BL-MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A PAOK-hoz a nyáron érkezett kölcsönbe a szélső Miroslav Stoch a Fenerbahcétől, az ék Tomas Necid a CSZKA Moszkvától, a válogatott balbekk Nikolaosz Szpiropulosz a Chievótól, az ördöngös balszélső Lucas a Karpati Lvivtől, a rutinos spanyol bekk, Inigo López a Granadától, a viharvert szűrő, Alekszandrosz Ciolisz a Monacótól, a védő Miguel Vítor a Benficától, és újra szerződést kötöttek a 36 éves uruguayi legendával, Pablo Garcíával. A morcos uru a Milant, az Atlético Madridot, a Celta Vigót és a Real Madridot is erősítette korábban.


Schalke – amely a legutóbbi 11 európai kupameccsén mindig betalált – feltörekvő fiatal tehetségekre építi középpályáját: a szeptemberben „már” a 20. életévét betöltő Julian Draxler mellett az „új Michael Ballacknak” tartott 18 éves Leon Goretzkára, valamint a 17 esztendős Max Meyerre is fontos szerep hárulhat.

Kollégája, Jens Keller szerint is ők az esélyesek, bár erős az ellenfél, de játsszák majd saját játékukat.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek ide, sok barátot és kollégát látok majd itt. De meg kell mondanom, nem mi vagyunk az esélyesek, nem tudunk nyolcmilliót fizetni egyetlen játékosért, mint a Schalke. Teljesen másak a lehetőségeink, de ha már itt vagyunk, kihozzuk magunkból a legjobbat” – így Huub Stevens a mérkőzés előtt..

A két csapat még nem játszott egymással.

Jöttek-mentek! Na, olyan sincs.

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Sead Kolasinac, Marco Höger, Chinedu Obasi, Klaas-Jan Huntelaar és a görög Kirjakosz Papadopulosz maródi, a vendégektől senki sem sérült.

A PAOK legutóbb az 1983–1984-es szezonban járt Németországban, amikor az UEFA-kupában a Bayern München csak tizenegyespárbaj során tudta búcsúztatni a görög együttest, amelynek akkor Csernai Pál volt a vezetőedzője.

Az ukrán együttes kétszeri sikertelen fellebbezése után az UEFA úgy döntött, hogy a Metaliszt helyére az általa legyőzött PAOK kerül vissza az El-ből a BL-be, így a görög együttes lett a Schalke ellenfele.

Egyrészt normál körülmények között a görög együttes nem is lehetne itt, hiszen csak az UEFA döntésének köszönhetően került át a BL-be. Történt, hogy a Schalke ellenfelének eredetileg kisorsolt Metaliszt Harkivot (amely az előző selejtezőkörben 3–1-es összesítéssel nyerte meg a PAOK elleni párharcát) az európai szövetség „száműzte” a nemzetközi porondról, miután sportigazgatója 2008-ban fogadási csalásba keveredett.

Eljött a nagy nap Szalai Ádám számára!? A magyar válogatott támadó Klaas-Jan Huntelaar sérülése után jó eséllyel a kezdőcsapatban kap helyet a gelsenkircheniek PAOK elleni mérkőzésén, amely több szempontból is érdekes lesz.

A billentyűknél: B. J.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Schalke–PAOK Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés online közvetítésében!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS

SCHALKE (német)–PAOK (görög) 1–1
Gelsenkichen, Gelsenkirchen Arena, 50 000 néző. V: Lannoy (francia)
SCHALKE: Hildebrand – Ucsida, Matip, Höwedes, Fuchs – Höger (Goretzka, 78.), J. Jones – Farfán (Pukki, 87.), Draxler, Meyer (Clemens, 69.) – Szalai. Vezetőedző: Jens Keller
A kispadon: Fährmann (k.), Hoogland, Felipe Santana, Neustädter
PAOK: Jacobo – Kiciu, Kacuranisz, Miguel Vítor, Lino – Ciolisz, Lawrence (Kace, 62.), Lazar – Stoch, Szalpingidisz (Atanasziadisz, 62.), Lucas (Se. Oliseh, 90.). Vezetőedző: Huub Stevens
A kispadon: Glikosz (k.), Skondrasz, Inigo López, Necid
Gólszerző: Farfán (32.), ill. Stoch (73.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik