A Barca játszott, az Arsenalnak lövése sem volt - ki is esett

Vágólapra másolva!
2011.03.08. 20:39
null
A Barcelona megint továbbjutást ünnepelhetett az Arsenal ellen (Fotó: Reuters)
A Barcelona 3–1-re legyőzte az Arsenalt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4–3-as összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé. A katalánoknál Lionel Messi – a tavalyi negyeddöntő visszavágóján elért négy találata után – ezúttal két gólt szerzett a Camp Nouban.

Az Arsenal számára az egygólos előny mellett az is kedvezett, hogy az angol Ligakupa döntőjében megsérülő Robin van Persie meglepően gyorsan felépült, három hét helyet már bő egy hét alatt visszatért, és Arsene Wenger a kezdőcsapatba tette a Barca ellen.

Az első kulcspillanat: Szczesny  megsérült
Az első kulcspillanat: Szczesny megsérült

A katalánoknál ellenben Carles Puyol és Gerard Piqué sem játszhatott, így Josep Guardiola Sergio Busquetset küldte vissza Éric Abidal mellé a védelem tengelyébe, a bal szélen pedig Adriano kezdett a hátsó alakzatban.

Kevesebb mint három és fél perc alatt helyzetbe került a Barcelona: Xavi emelt kiválóan Pedro elé, aki estében tüzelt, és Wojciech Szczesnynek kellett védenie. A másik oldalon Tomás Rosicky próbálta Van Persie-t kiugratni, de kicsit hosszú volt a labda.

A Barcelona nagy rohamokba kezdett, a katalánok többször is betörtek a vendégek tizenhatosára, de az Arsenal védői az utolsó pillanatban menteni tudtak. A 12. percben Laurent Koscielny szerezte meg a labdát az utolsó pillanatban Lionel Messi elől.

A 16. percben Daniel Alves 28 méterről végzett el szabadrúgást, és a kemény, de középre tartó lövést Szczesny védte, de a keze megsérült. Annyira, hogy le kellett cserélni, és a spanyol Manuel Almunia állt be a helyére, aki 250 percet játszott korábban a Barca ellen, és ezalatt nyolc gólt kapott.

A 28. percben Messi szerezte meg erőszakosan a labdát, kapura tört, majd Pedróhoz került a labda, akinek emelése kapu mellé szállt. Három perccel később Messi vezetgette a labdát az Arsenal tizenhatosán belül a védők között cikázva, passzolt, de a játékvezető les miatt kifelé ítélt szabadrúgást.

TEKINTSE         MEG BL-ADATBANKUNKAT!
TEKINTSE MEG BL-ADATBANKUNKAT!

A 36. percben David Villa indította Adrianót a bal szélen, a bődületes erővel, éles szögből kapura küldött labda a kapufát találta el.

A 42. percben az Arsenal szögletet harcolt ki, de az „ágyúsok” első (!) kapura lövése továbbra is váratott magára, mivel a védők kivágták a beadást. Nem sokkal később Javier Mascherano csúnyán belépett Jack Wilshere-nek, akit ápolni kellett, a két csapat játékosai pedig kakaskodtak egy kicsit. Van Persie az eset után Daniel Alvesen törlesztett egy sárga lapért cserébe...

A vendégkapus ápolásáért és a kakaskodás miatt a játékvezető öt percet hosszabbított.

Előbb Messi egy csel után 15 méterről kapura lőtt, de a labda középre ment, és Almunia védett, majd a következő alkalommal már nem volt ellenszer az argentin labdamágus varázslatával szemben. Történt, hogy Andrés Iniesta nagyszerű labdát adott Messinek, a kétszeres aranylabdás előbb átemelte (!) a labdát a kifutó Almunián, majd bevágta a kapu árván hagyott bal oldalába. 1–0

Ezzel a katalánok úgy mehettek a szünetre, hogy továbbjutásra álltak az idegenben szerzett gólok szabálya miatt.

Egy kis statisztika: a Barcelona 75 százalékban birtokolta a labdát az első félidőben, és a katalánok nyolc alkalommal próbálkoztak lövéssel, amelyből négy találta el a kaput. Ezzel szemben az Arsenalnak nemcsak kapura tartó lövése nem volt, hanem lövése sem! Az „ágyúsok" 41 alkalommal értek a labdába az ellenfél térfelén, míg Josep Guardiola együttese 310-szer tette meg ugyanezt.

A második félidő elején úgy tűnt, lendületesebben játszik majd az Arsenal, de a Barca gyorsan visszavette a meccs irányítását. Ám az 53. percben szöglethez jutott az Arsenal, és Samir Nasri beadását Sergio Busquets – két társa gyűrűjében – Víctor Valdés kapujába fejelte. Öngól! 1–1

Ki mást ünnepelt volna a Barca, mint Messit
Ki mást ünnepelt volna a Barca, mint Messit

Az 56. percben Van Persie lesen kapta a labdát, de a holland csatár a sípszó után elrúgta azt. A játékvezető sárga lapot adott a vendégek játékosának – aki hiába reklamálta, hogy nem hallotta a sípot a közönségtől –, a bíró hajthatatlan maradt, és a pirosat is felmutatva kiállította.

A hazaiak még lendületesebb támadásokba kezdtek. Előbb Daniel Alves lőhetett volna tisztán kapura jó helyzetben, ha Villa nem zavarja, majd Almuniának kellett önfeláldozóan mentenie Pedro elől.

A 67. percben Messi indította kiválóan Villát a jobb oldalon, aki kapura lőtt, de Almunia szépen mentett.

A 69. percig bírta a nyomást a tíz főre olvadó Arsenal. Iniesta jó cselek után kiugratta Xavit, aki Almunia kapujába lőtt. 2–1

Két perccel később tizenegyeshez jutott a katalán együttes, miután Koscielny Pedrót buktatta a tizenhatoson belül. A büntetőt Messi magabiztosan lőtte a kapu bal alsó sarkába. Almunia meg sem mozdult... 3–1

A 84. percben a csereként beálló Ibrahim Afellay került nagy helyzetbe, de Almuniába lőtte a labdát a bal oldalról.

A 86. percben Daniel Alves jó kényszerítő után a londoniak kapusával került szembe, de túl önzetlen volt, és a középen érkező Messihez próbált passzolni, a labdája azonban hosszúnak bizonyult.

A 87. percben Jack Wilshere szerzett labdát, majd Nicklas Bendtnerhez passzolt, akivel már csak Valdés volt szemben, de Adriano becsúszva mentett, még mielőtt lövésre lendült volna a támadó lába. Izgulhattak a hazai drukkerek, az Arsenalnak ugyanis egy találat is elég lett volna a továbbjutáshoz. De hol volt az az egy?! Ehhez kapura kellett volna lőniük (vagy fejelniük) legalább egyszer – ami az egész találkozón nem sikerült nekik! (A góljukat sem ők hozták össze, hanem a Barca védelme.)

A négyperces hosszabbításban sem született több találat, a Barcelona 3–1-re győzött, és 4–3-as összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé.

BARCELONA–ARSENAL 2–1


BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona (spanyol)–Arsenal (angol) 3–1 (Messi 47., 71. – a másodikat 11-esből, Xavi 69., ill. Busquets 53. – öngól)
Továbbjutott: a Barcelona, 4–3-as összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik