Lionel Messire várhatóan a Camp Nouban is kulcsszerep hárul (Fotó: Action Images - archív)
Lionel Messire várhatóan a Camp Nouban is kulcsszerep hárul (Fotó: Action Images – archív)

„Győzelemre kell játszanunk, és tudjuk, hogy ez mennyire nehéz lesz. Olyan csapat az ellenfelünk, amely tavaly az elődöntőig jutott, jó játékosai vannak, és csak néhány ponttal van lemaradva a bajnokságban a Chelsea mögött. Walcott különösen aggaszt, hiszen nagyon gyors, és nagyon jól játszott az első meccsen" – dicsérte az Arsenalt a Barcelona vezetőedzője, Pep Guardiola.

RÉGI ISMERŐSÖK
 

Josep Guardiola és Arsene Wenger régi ismerősök: a katalánok jelenlegi vezetőedzője a Bajnokok Ligája 1993–1994-es kiírásában játszott az AS Monaco ellen, amelynek a kispadján Wenger ült. Bár mindkét csoportmeccset a Barcelona nyerte meg (otthon 2–0-ra, idegenben 1–0-ra), mindkét együttes továbbjutott a csoportból, majd alulmaradt az AC Milannal szemben – a Monaco az elődöntőben, a Barcelona a döntőben.

„Remélem, megtelik a stadion, mert ez a szezon legfontosabb mérkőzése. Úgy gondolom, látványos meccs lesz, akár a helyszínen, akár a televízióban tekintik meg majd a nézők. Nem igazán tudom, melyik csapat helyzete kedvezőbb az első meccsen elért eredmény ismeretében. Olyan lesz a mai meccs, mint egy döntő. Be kell jutnunk az elődöntőbe, különben csak arra emlékeznek majd az emberek, hogy a Barca jól játszott a londoni meccs első félidejében" – tette hozzá a szakember.

Ráadásul a Barcelona számára az is pluszmotivációt jelenthet, hogy sikerével beállíthatja az ősi rivális Real Madrid rekordját: a „királyi gárda" eddig 26 alkalommal jutott be a különféle európai kupák legjobb négy csapata közé – a katalánok jelenleg 25 elődöntős szereplésnél járnak.

Ha már Guardiola nem mondta ki, hogy a katalánok az esélyesebbek, megtesszük helyette mi, és állításunk igazolására segítségül hívjuk a statisztikát: a Barcelona korábban hétszer játszott 2–2-es döntetlent egy európai párharc első mérkőzésén, és hat alkalommal végül továbbjutott. Egyedül a Bayern München tudta megtréfálni a katalánokat az UEFA-kupa 1995–1996-os kiírásában.

Ha ez nem lenne elég, az „ágyúsokat" rendkívüli sérüléshullám sújtja, többek között Andrej Arsavin, Cesc Fabregas, William Gallas és Robin van Persie sem léphet pályára a Camp Nou-ban. Arsene Wenger, a londoniak menedzsere ennek ellenére nem tett le arról, hogy végül az angol drukkerek ünnepelhessenek továbbjutást.

 
Ön szerint ki jut tovább a Barcelona–Arsenal BL-negyeddöntőből?
Összes szavazat:4064
Szavazás kezdete: 2010. 04. 05
A szavazást lezárták.
A Barcelona - 61%
Az Arsenal - 38%
 

„A Barcelona csalódott lehet, hogy kétgólos hátrányból döntetlenre mentettük az első mérkőzést. Számunkra az lehet a párharc kulcsa, hogy erősen kezdjünk. Azt hiszem, már mindenhol nyertünk Európában, kivéve itt, így történelmet írhatunk a sikerünkkel – biztatta játékosait a francia menedzser, aki a siker receptjét is megadta. – Ha nincs nálad a labda, nem tudsz játszani. Döntőek lesznek a középpályán megvívott csaták, különösen figyelnünk kell Xavira. Úgy gondolom, az első meccs is izgalmas volt, és a visszavágó még jobbnak ígérkezik."

Ami az Arsenal európai formáját illeti: az „ágyúsok" a legutóbbi három idegenbeli meccsükön nem nyertek a kupasorozatban, illetve utóbbi 11, idegenbeli BL-találkozójuk egyikét sem úszták meg kapott gól nélkül.

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on! 

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA (spanyol)–ARSENAL (angol)
Helyszín: Barcelona, Camp Nou. Időpont: 20.45 (Tv: Tv2). Vezeti: Stark (német)
Az első mérkőzésen: 2–2
Barcelona: Valdés – Daniel Alves, G. Milito, Y. Touré, Abidal – Xavi, S. Keita, Busquets – Messi, Krkic, Pedro. Vezetőedző: Josep Guardiola
Sérült: Ibrahimovic, Iniesta
Eltiltva: Piqué, Puyol
Arsenal: Almunia – Sagna, Vermaelen, S. Campbell, Clichy – Rosicky, Denílson, Diaby – Walcott, Bendtner, Nasri. Menedzser: Arsene Wenger
Sérült: Arsavin, Djourou, Fabregas, Gallas, Gibbs, Van Persie, Ramsey, A. Song
Eltiltva: Fabregas