Úgy elverte a Tottenhamet Londonban a Bayern München, mint jég a határt, a 7–2-es förgeteg az 1992 őszétől íródó Bajnokok Ligája-história aranyoldalára kívánkozik. Volt már ilyen, sőt ennél durvább gyalulás is csoportkörös mérkőzésen: ha a legalább hat szerzett góllal aratott és minimum ötgólos különbségű győzelmeket vizsgáljuk, a kedd esti volt a huszonnyolcadik a sorban.

De mit jelent(het) valójában a Spurs–Bayern 2–7?

 
Álomutazás: kettő hetes Oktoberfest Londonban 
A Bayern rakétája: előbb a térde, majd Tony Pulis tett neki keresztbe – most ő a Spursnek
„A Bayern történelmet írt a Spurs ellen” – sajtószemle 

Ennél az eredménynél szerintem sokkal nagyobb meglepetés volt a Tottenham döntőbe jutása az előző idényben, legalábbis utólag, a londoni mérkőzés másnapján.

Meggyőződésem, hogy a nekik talán már monotonnak és időnként unalmasnak érzett Bundesligából kiszabadulva, változatos ellenfelekkel szemben tudják csak igazi önmagukat adni a bajorok, meg aztán eleve érdekesnek mutatkoznak az idén. A Spurs ellen duplázó és egyébként is sokoldalúan futballozó Robert Lewandowski idénybeli tíz klubmérkőzésén már tizennégy gólt számlál; a világklasszisjelölt Serge Gnabry gólérzékenységén (négyet vágott kedden) kívül kivételes gyorsaságát (labdával és anélkül egyaránt) is megcsodálhattuk; a Barcelonánál kisebbségi érzéssel „táplált” Philippe Coutinho virágzásnak indult, mert ott játszhat szinte szabadon, ahol a leginkább tud érvényesülni: a támadósor mögött; Manuel Neuer meg visszaforgatja az idő kerekét, még Barcelonából is jól látható félelmetes formája. Most már „csak” az kell, hogy a Bayern München szakmai stábja gatyába rázza a Neuer előtt felsorakozó védősort, mert ne legyenek kétségeink, a Tottenham játékosainál okosabban futballozók egynél több akciógólt szereztek és hétnél kevesebbet kaptak volna.

Különben meg nem most, a Bajnokok Ligája őszi meccsdömpingje közben kell virítani – még ha mi, kívülállók élvezzük is az efféle előadásokat –, a fent említett feltételek megvalósulásával született előző huszonhét csoportkörös „mészárlás” döntő többsége a BL-idény zárásakor éppen annyit ért, mint a Tottenham keddi góljai – semmit. Csak a Real Madrid tudta aranyéremmel megkoronázni csoportkörös dübörgését, 2015–2016-ban (ősszel 8–0 a Malmö ellen) és 2017–2018-ban (6–0 az APOEL ellen).

Erről ennyit – egyelőre.