Tömegsport: Tatán ezer futóra számítanak a 74. Tó-futáson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.10. 10:53
Hetvenegyedik alkalommal rendezik meg vasárnap Tatán a hagyományos futóversenyt az Öreg-tó körül. A rendezvényre az ország minden részéből csaknem ezer érdeklődőre számítanak a szervezők.

A 14, 7 és a gyermekek számára kiírt 2 kilométeres távokra kizárólag a helyszínen, az Építők parkjában lévő rajtnál lehet nevezni, tíz óra előtt. Eredményhirdetésre létszámtól függően akár már délben is sor kerülhet.

A Tatai Minimaraton előfutárának tekintett rendezvény győzteseit éremmel és pólóval díjazzák. A futóversenyt Tó-kupa névvel kispályás focibajnokság kíséri, melyen azok a családtagok is kikapcsolódhatnak, akik futás helyett a labdát kergetik szívesebben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik