Tokió 2020: reggel hatkor lesz a maratonik rajtja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.03. 17:38
A 2020-as tokiói nyári olimpia szervezőbizottsága úgy döntött, hogy a férfi és a női maratonfutás rajtja az eredetileg tervezettnél egy órával korábban, reggel hatkor – magyar idő szerint előző este 22.00 órakor – lesz.

A hírek szerint felmerült, hogy még ennél is előbb, 5.30-kor legyen a start a várható nagy meleg miatt, ám ezt végül leszavazták. Az indoklás szerint az utóbbi időpont esetében a nézők csak nehezen tudták volna megközelíteni a helyszínt, ráadásul a televíziós közvetítésre is negatív hatással lett volna.

A várakozások szerint a férfi 50 kilométeres gyaloglás – amelyre szakértők hajnali három és négy közötti rajtot szerettek volna – helyi idő szerint 5.30-kor veszi majd kezdetét.

A tokiói olimpiát 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezik, a maratoni versenyeket augusztus 2-án (nők) és az utolsó napon (férfiak) tartják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik