Tokió 2020: Kozák Luca nem tudja elképzelni, hogy ne jusson ki

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 11:39
Kozák Lucát, a 60 gát országos csúcstartóját csak egy hajszál választja el a 100 gát olimpiai kvalifikációs szintjétől, de a világranglistán is jól áll, így nem tudja elképzelni, hogy ne jusson ki a tokiói játékokra.

A debreceni vágtázó az M4 Sport Sporthíradóban beszélt olimpiai reményeiről, esélyeiről. Mint mondta, a 12.84 másodperces olimpiai szinttől csupán két századdal marad el az egyéni rekordja, s úgy érzi, akár már májusban, a szabadtéri szezon elején megfuthatja a szükséges időt.

Jelen állás szerint ugyanakkor nem is lenne szüksége erre, mivel a világranglistáról is Tokióba lehet jutni, márpedig azon jó helyen áll. A rangsorban az öt legjobb eredmény számít, melyek közül kettő lehet fedett pályán elért 60 gátas idő. Kozák a mostani idényben stabilan jó eredményeket ért el eddig, szombaton Torunban beállította 7.97 másodperces országos csúcsát, mellyel a tavalyi fedett Európa-bajnokság elődöntőjében a leggyorsabb volt.

„Ez az elmúlt időszak nekem nagyon jól jött. Ha most lenne az olimpia, ott lennék, mert azt hiszem, a tizenhatodik-huszadik hely valamelyikén állok a világranglistán” – mondta a 23 éves sprinter.

Kozák téli formáját a márciusi fedett pályás világbajnokságra időzítette edzőjével, a Kínába tervezett vb-t viszont a koronavírus miatt a jövő évre halasztották, így mindössze két versenye maradt az idényből. Pénteken Berlinben fut, míg jövő hétvégén az országos bajnokságon szerepel a BOK-csarnokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik