Tokió 2020: Szapporóban lesz a maratoni futás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.01. 12:49
Formálisan eldőlt, hogy Szapporóban rendezik meg a maratoni futást és a gyaloglószámokat a 2020-as tokiói olimpián, miután a japán főváros kormányzója vonakodva ugyan, de pénteken belenyugodott a módosításba.

„Nem hagytam jóvá, de elkerülhetetlen a döntés, amely nélkülözi a teljes egyetértést” – fogalmazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a szervezőbizottság, a főváros és a japán kormány képviselőit felvonultató négyoldalú tárgyalást követően Koike Juriko városvezető, aki hozzátette, a NOB indoklása számára továbbra sem elégséges.„Nem hagytam jóvá, de elkerülhetetlen a döntés, amely nélkülözi a teljes egyetértést” – fogalmazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a szervezőbizottság, a főváros és a japán kormány képviselőit felvonultató négyoldalú tárgyalást követően Koike Juriko városvezető, aki hozzátette, a NOB indoklása számára továbbra sem elégséges.

John Coates, a NOB előkészületeket felügyelő bizottságának vezetője leszögezte, hogy további versenyszámok helyszínének megváltoztatása nem várható.

„Azt hittük, lehetséges kitalálni valamit, de az ellenfelünk a természet” – mondta Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, aki megérti és tiszteletben tartja a főpolgármester érzéseit a nehéz döntés után.

A NOB két hete közölte, hogy a Tokiótól 800 kilométerre északra vinné a maratoni futást és a gyaloglószámokat, mert indoklása alapján leginkább ezekben a számokban részt vevő sportolók szervezetére gyakorolna hatást a várható hőség. Szapporóban, az 1972-es téli olimpia helyszínén pedig jelentősen alacsonyabb hőmérsékletben lehetne megrendezni a számokat. Az előrejelzések szerint az északi városban napközben öt-hat fokkal lesz hűvösebb, mint Tokióban. Szapporóban futballmérkőzéseket is rendeznek a jövő évi ötkarikás játékokon.

A korábbi tervek szerint az 50 kilométeres gyaloglás hajnali 5.30-kor, míg a maratoni futás 6-kor rajtolt volna, hogy az atléták ne legyenek kitéve az óriási hőségnek, Tokió vezetése mentőötletként a hajnali három órai rajtot is felvetette. Idén a dohai atlétikai világbajnokságon éjfél után indult a maratoni mezőny, amely így is 30 Celsius-fok körüli hőmérsékletben teljesítette a 42 195 méteres távot, de ezt a megoldást szerette volna elkerülni a NOB.

A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik