Tokió 2020: a szervezők egyeztetni akarnak a maratoni áthelyezéséről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 12:08
Mori Josihiro, a 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint több időre és egyeztetésre van szükség ahhoz a döntéshez, hogy Szapporóba helyezzék át a maratoni futást és a gyaloglószámokat. A sportvezető csütörtökön újságírói kérdésre ugyanakkor azt mondta, nyitottak a módosításra.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán jelentette be – a japán média szerint „derült égből villámcsapásként” –, hogy szeretnék a fővárosból 800 kilométerre északra vinni a hosszú távú atlétikai versenyeket, ugyanis ott alacsonyabb hőmérsékletben lehetne megrendezni a számokat.A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán jelentette be – a japán média szerint „derült égből villámcsapásként” –, hogy szeretnék a fővárosból 800 kilométerre északra vinni a hosszú távú atlétikai versenyeket, ugyanis ott alacsonyabb hőmérsékletben lehetne megrendezni a számokat.

Az eddigi tervek szerint Tokióban hajnali 5.30-kor rajtolna az 50 kilométeres gyaloglás és 6-kor a maratoni futás, hogy az atléták ne legyenek kitéve a várható hőségnek. Idén a dohai atlétikai világbajnokságon éjfél után indult a maratoni futók mezőnye, amely így is 30 fokos hőmérsékletben és magas páratartalom mellett teljesítette a 42 195 méteres távot.

A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik