Szabadidősport: bevették Barcikát a spártaiak

Vágólapra másolva!
2017.06.17. 23:42
Nem csak a táv volt szuper a Spartan Race kazincbarcikai állomásán, ahol extra nehezítő körülménnyel is meg kellett küzdeniük a kihívást kedvelőknek.

„Próbálj rákészülni fejben, döntsd el, hogy végigcsinálod” – hangzott a biztatás a színpadról a szombati, kazincbarcikai Spartan Race Super-viadal rajtja előtt, s a közös bemelegítést vezénylő szervezők útravalója tömören össze is foglalta a népszerű akadályfutó-verseny lényegét.

Majd’ ötezer kihívásra vágyó sportkedvelő vállalkozott a borsodi településen arra, hogy a 29 akadállyal nehezített 14.5–15 kilométer hosszú, több mint 500 méteres szintemelkedésű versenypályán feszegesse teljesítőképessége határait. A versenyen a már jól ismert terepakadályok várták az indulókat, közvetlenül a start után szögesdrót alatt kúsztak, később meredek építményre másztak, vízbe gázoltak, hegymenetben zsákokat cipeltek, hogy végül a levegőben különféle elemeken függeszkedjenek – utóbbi feladat teljesítése után már „csak” a tűzön kellett átugraniuk ahhoz, hogy boldogan és nagyon sárosan áthaladjanak a célvonalon.

„Az eső nem hiányzott, mert ha csúszik a pálya, jelentősen megnő a sérülésveszély – mondta Sisak Zsófia, a Spartan Race Hungary vezérigazgatója az időnkét rázendítő nehezítő körülményre, miközben folyamatosan aggódva kémlelte az eget. – A helyszín egyébiránt kitűnő, a városvezetés hozzáállása pedig példaértékű, így minden adott volt a sikeres rendezvény lebonyolításához.”

 

A versenyzők egyöntetű véleménye szerint a kazincbarcikai versenyen nagy kihívást jelentett, hogy „túl sok volt a hegy”, emellett a csúszós talaj sem könnyítette meg a résztvevők dolgát.

„Heti hat alkalommal edzek, mégis begörcsölt a lábam. A csúszós, sáros talaj miatt az eleje hegymenetben igazán kemény volt, de azért sikerült teljesíteni a távot” – mondta egy Budapestről érkező versenyző. A nap mumusára, a meredek háztető formájú Olymposzra sikeresen felkapaszkodó sporttársa szerint ellenben a verseny első fele túl könnyű volt, a vége azonban – ahol gyors egymásutánban következtek az akadályok – már megdolgoztatta az izmokat. (Egyébiránt a versenyszabályzat lehetőséget ad arra, hogy ha egy versenyző valamelyik akadályt nem tudja leküzdeni, harminc négyütemű fekvőtámasszal – úgynevezett burpee-vel – kiválthatja a teljesítését.)

A nehezítő körülmények ellenére csupa mosolygó, egymást biztató és segítő sportembert lehetett látni a borsodi település közkedvelt helyén, a viadal rajt-cél és fesztiválterületének otthont adó Csónakázó-tó környékén. És a jelek szerint az utánpótlást sem kell különösebben keresnie a világ legismertebb és legnépszerűbb akadályfutó-versenysorozatának – Kazincbarcikán több mint hatszáz gyerek indult a korosztályos futamokon.

Otthon tartott trófea
A rendező város nemcsak a szervezésben remekelt, a 11–14 éves korosztály legjobbja a kazincbarcikai Géczy Ákos lett. „Korábban is indultam már Spartan Race-versenyeken, amelyhez jó alapot ad, hogy atletizálok. Futásban és magasugrásban is vannak eredményeim, és arra is büszke vagyok, hogy megkaptam a Jó tanuló, jó sportoló elismerést is. Nem gondolkodom feltétlenül az élsportban, egyelőre a tanulást fontosabbnak tartom” – mondta családja körében az ifjú győztes.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik