Helsinki, Róma, Tokió, Stuttgart, Göteborg, Athén, Sevilla, Edmonton, Párizs, Helsinki, Oszaka, Berlin, Tegu, Moszkva, Peking, London, Doha, Eugene, Budapest. Nem azok az eldugott porfészkek, sokkal inkább fővárosok, világvárosok, tehetős, sportos országok, nagyhatalmak városai. Jó kis kvízkérdés lehet, talán Helsinki duplázása segít, hogy ezek bizony a szabadtéri atlétikai világbajnokság lassan fél évszázados történetének helyszínei az 1983-as kezdetektől 2023-ig. Most még, ugye, csak Katarnál tartunk, aztán két év múlva megyünk Amerika „atlétikai központjába” – az oregoni Eugene-ben van az Egyesült Államok legkiterjedtebb futópályarendszere –, majd 2023-ban jövünk haza.

Azt hiszem, ezt a kijelentést még ízlelgetnünk kell, illetve az érzést, hogy tavaly decemberben bekerültünk ebbe az illusztris sorba, ahol a nyári és a téli olimpia, valamint a labdarúgó világ- és Európa-bajnokság után a földkerekség nagyjából ötödik legnagyobb sporteseménye otthonra találhat. Hogy idén Dohában otthonra talált-e, még most, a vb lezárultával sem könnyű eldönteni, maradjunk annál a mondatnál, amely a L'art pour L'art társulat űrhajós jelenetében hangzik el: „Rodgers kapitány, ez meleg helyzet volt!” Sőt, forró, hiszen a kései időpont ellenére emberpróbáló körülmények uralkodtak a Kalifa Stadionban és környékén, ment a légkondi ezerrel, csak éppen a hazai és külföldi szurkolók nem jöttek (tíz)ezrével.

Aztán a „helyi menő csávó”, a magasugrás csillaga, Mutaz Essza Barsim gyakorlatilag megmentette a világbajnokságot sérüléséből a dobogó tetejére visszaszökellve. Érte már megmozdultak a helyiek is, igaz, az eredményhirdetését át kellett tenni másnapra, mert a küzdelmek végére kiürült az aréna... Volt világcsúcs és látványelemek, de azért katariaknak még szokniuk kell a nagy sportágakat és -eseményeket, a pénz nem elég, kellene hozzá szakértelem, szurkolói kultúra is. 2022-ben érkezik az olaj feletti sivatagba a futball-vb, hogy ott mi lesz, legfeljebb sejthetjük.

Budapesttel, a 2023-as atlétikai vb-vel kapcsolatban biztosabb a sejtésünk: nem lesz gond! Mármint az időjárással, a rendezéssel, az érdeklődéssel (nincs az a viadal, amelyre ne jönnének hozzánk szívesen a versenyzők és a nézők), már „csak” egy-két magyar Barsim kell.