Kerekes Gréta: Alig akartam elhinni, hogy csak én nem gátazhatok

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 19:41
null
Kerekes Gréta a nehéz 2020 után már az olimpiára gondol (Fotó: Török Attila)
Sérülések és karantén miatt nem úgy alakult a gátfutó Kerekes Gréta idénye, ahogyan tervezte, de kitartott, és a Szuperliga-döntőben szépen tudta lezárni.

 

Kerekes Gréta 100 méter gáton harmonikus futással, a végén kiengedve, 13.43 másodperces eredménnyel megnyerte a Szuperliga-döntőt, ami szép lezárása volt az ideálisnak távolról sem tekinthető esztendőnek.

„Peches év van mögöttem   – kezdte a DSC-SI 27 éves sprintere. –   Azzal kezdődött, hogy január elején elszakítottam a hüvelykujjamat, amit sínbe tettek másfél hónapra, így nem tudtam rendesen kondizni. Amikor visszaálltam volna a munkába, jött a karantén, és nyolc héten át egyedül edzettem Debrecenben szinte egész tavasszal, edzők nélkül. Csak májusban tudtam visszajönni Budapestre, mire rögtön megsérült a térdem, négy hétig csak rehabilitációs jellegű edzést végeztem.”

A sérüléséről sokáig nem is derült ki, mi okozta, az MRI-vizsgálat sem állapított meg semmit, majd júniusban egy úgynevezett PRP-kezelésen esett át. Ennek a lényege, hogy a sportoló saját vérének centrifugálásával keletkező plazmát injekciózzák vissza a sérült testrészbe, amely a legtöbb esetben gyógyuláshoz, teljesen új porcfelület kialakulásához vezet.

Kerekes esetében is meglett az eredménye, utána azonban csak óvatosan kezdhetett mozogni, így másfél hónap gyors futás és gátazás nélkül telt.

„  Július elején kezdtem el hatvan centis gáton edzeni, az első idei versenyem, a Budapest-bajnokság előtt nem is futottam nyolcvannégy centis gáton – fogalmazott Kerekes.  –   A gátmunkám nem rossz, fejlődtem is benne, de a síksebességem hiányzik, ezért nem tudtam idén tizenhárom másodperc alá menni. Ennek ellenére azt mondom, kihoztam az idényből, amit lehetett, hiszen júliusban még az sem volt biztos, hogy egyáltalán tudok-e gáton versenyezni. Kívülről nehéz volt nézni, hogy Kozák Luca július elején már nagyon jól fut, az edzőtársam, Sorok Klaudia is elkezdett gátazni, Baji Balázs visszatért. Ott ültem az edzéseken, és alig akartam elhinni, hogy csak én nem tudok gátazni.”

Az országos bajnokságon azonban mindenképpen szeretett volna elindulni, mert nem akarta, hogy úgy teljen el a teljes évad, hogy versenyen egyszer sem futott 100 gátat, szerinte onnan nehezebb lett volna visszajönni jövőre.

Ezzel az edzője, ifjabb Tomhauser István nem feltétlenül értett egyet, de azt mondta, indulhat, ha egy héttel előtte tart egy főpróbát, és rajthoz áll a Budapest-bajnokságon. Az ott elért 13.35-tel viszont meglepte mindkettőjüket, aztán az országos bajnokságon futott 13.16-tal pláne.

A rivális Kozák Luca azt a versenyt 12.97-tel nyerte meg, ráadásul elképesztő formában versenyezte végig a szabadtéri idényt, a Gyulai Memorialon 12.71-es országos csúcsot ért el. Kerekes Grétának tehát tudomásul kellett vennie, hogy ebben az évben kettejük párbaja szünetel, hiszen Kozák bomba formában volt, miközben ő sérülés(ek) után építette fel újra önmagát.

„Nem mondom, hogy nem volt nehéz, ám úgy érzem, jól tudtam kezelni a helyzetet   – mondta a 100 gáton háromszoros országos bajnok Kerekes.   –   Tudom, most hol a helyem, milyen felkészülés van mögöttem, és hogy tőlem idén nem volt elvárható a tizenhárom másodpercen belüli idő. De az ilyen helyzetek is a profi sporttal járnak. Rájöttem, senki más karrierjével nem kell foglalkozni, mindenkinek más az útja. Luca megdolgozott a sikereiért, megmutatta, hogy igenis lehetséges sérülés után magas szintre visszatérni, csak el kell hinni. Most örülök a saját eredményeimnek, mert tudom, hogy rajtam semmi sem múlt. Remélem, mindketten ott leszünk az olimpián, ez nagyon motivál.”

Kerekes elmondta, a külföldi versenyek, a „turnézás” és a vele járó pörgés nagyon hiányzott neki ebben az évben, ám a térde miatt le kellett mondaniuk mindent.

Újra egészséges lévén egyébként jó esélye volt rá, hogy az idényt szeptember 25-én zárja a dohai Gyémánt Liga-versenyen, viszont az edzőivel úgy döntöttek, inkább kihagyják a lehetőséget.

A Szuperliga-döntőbeli győzelemnél úgysem kell szebb évzáró.


KEREKES LEGJOBB IDEI EREDMÉNYEI 100 M GÁTON
13.16      augusztus 8. országos bajnokság
13.27      augusztus 19. Gyulai Memorial
13.35      augusztus 1. Budapest-bajnokság
13.37      augusztus 8. országos bajnokság
13.43      szeptember 12. Szuperliga-döntő
13.44      augusztus 1. Budapest-bajnokság
13.54      szeptember 6. csapatbajnoki döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik