IAAF: hét ország tíz atlétája verseng az év legjobbja címért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.13. 13:27
A nemzetközi szövetség (IAAF) nyilvánosságra hozta az év férfi és női atlétája címre esélyesek ötfősre szűkített listáit.

Október elejétől 11 sportolóra lehetett voksolni, most pedig a november 4-én zárult szavazás legjobbjainak a nevét tették közzé. A férfi és női győztest november 23-án, a Monacóban sorra kerülő gálán hirdetik ki.A férfi és női győztest november 23-án, a Monacóban sorra kerülő gálán hirdetik ki.

FÉRFIAK

A rangos elismerésre a férfiaknál négy dohai világbajnoknak, illetve Eliud Kipchogénak van esélye, aki október elején Bécsben 1:59:40 óra alatt futotta le a maratonit, ami ugyan világcsúcsként nem hitelesíthető, ám a két óra áttörése a „laboratóriumi körülmények” ellenére is történelmi tett.

A kenyai hosszútávfutó mellett két amerikai, a 200 méteren vb-győztes Noah Lyles és a rúdugró világbajnok Sam Kendricks, valamint a mezei futásban és Dohában 10 000 méteren is vb-aranyérmes ugandai Joshua Cheptegei és – egyedüli európaiként – a 400 gáton idén veretlen, szintén vb- és Gyémánt Liga-első norvég Karsten Warholm jutott a legjobb öt közé.

AZ ÖT FÉRFI JELÖLT
Joshua Cheptegei
(ugandai, 5000 m, 10 000 m, mezei futás)
Sam Kendricks (amerikai, rúdugrás)
Eliud Kipchoge (kenyai, maratoni)
Noah Lyles (amerikai, 100 m, 200 m)
Karsten Warholm (norvég, 400 m gát)

Forrás: IAAF Twitter
Forrás: IAAF Twitter

 

NŐK

Az öt atléta között a kenyai Brigid Kosgei a „kakukktojás", mivel ő az egyedüli, aki nem nyert világbajnoki címet a dohai szabadtéri világbajnokságon. Az afrikai hosszútávfutó ugyanis nem is indult a vb-n, viszont áprilisban megnyerte a London Marathont, majd októberben a Chicago Marathont is – utóbbin elképesztő, 2:14:04 órás világcsúccsal védte meg címét.

A másik nagy esélyes Dalilah Muhammad, az amerikai futó júliusban hazája vb-válogatóján 52.20 másodpercre, majd a világbajnokság fináléjában 52.16 másodpercre javította a 400 m gát világrekordját, ráadásul a 4x400 méteres váltóval is diadalmaskodott.

Versenyben maradt még a holland színekben futó Siffan Hassan, aki történelmi tettet hajtott végre Dohában, mivel 1500 és 10 000 méteren is győzött, továbbá a 100 méteren és 4x100-on vb-aranyérmes jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce, valamint a hármasugrás venezuelai győztese, Yulimar Rojas, aki minden idők második legjobb eredményét érte el 14.41 méterrel idén.

AZ ÖT NŐI JELÖLT
Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai, 100 és 200 m)
Sifan Hassan (holland, 1500, 5000 és 10 000 m)
Brigid Kosgei (kenyai, félmaratoni, maratoni)
Dalilah Muhammad (amerikai, 400 m gát)
Yulimar Rojas (venezuelai, hármasugrás)

Forrás: IAAF Twitter
Forrás: IAAF Twitter

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik