„Tudom, hogy sok hibával élem az életem, de, mondjuk, egyben biztos vagyok: sosem amfetaminoztam.”

 

– Kábítószer, ultrafutás, plusz egy aprótermetű, kétgyermekes anyuka, akivel szívesen csevegnénk a suli előtt arról, hogy szereti-e a gyerek az ebédet a menzán. Hogy férnek össze ezek a dolgok?
– Mármint hogy egy sportoló, pontosabban amatőr sportoló miként tud ilyen helyzetbe kerülni? Fogalmam sincs. Ezt nyomozzuk már két hónapja, és teszünk meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy rájöjjünk, miként kerülhetett az amfetamin-származék, ami drog, a szervezetembe – mondja Makai Viktória. – Sajnos továbbra sem találjuk az irányt, pedig számtalanszor rekonstruáltuk a napot, leveleztünk ügyvédekkel, szakértőkkel, sőt futótársak, barátok, szimpatizánsok adományainak köszönhetően lehetőség nyílt arra is, hogy egy másik laborban újravizsgáltassam a B-mintámat. Ami ugyanúgy pozitív eredményt hozott. Mindenesetre hajmeresztő belegondolni abba, hogy akaratomon és tudtomon kívül drog került a szervezetembe, és fogalmam sincs, hogy hol és hogyan történhetett ez meg a verseny során.

DOMBVÁRITÓL AGASSIIG

Sok olyan pozitív doppingeset látott már napvilágot, amely során a sportoló azzal érvelt, hogy a doppingszert valószínűleg más keverte bele az ételébe, italába. A kajakos Dombvári Bence példának okáért a riói olimpia előtt bukott meg egy meglehetősen avitt doppingszerrel. Minimális mértékben sztanozololt, vagyis anabolikus szteroidot találtak a vizeletében. A versenyző szerint idegenkezűség történt, és ezért feljelentést is tett a rendőrségen, de az eltiltást ő sem kerülhette el: két év kihagyás után az idén nyáron tért vissza.

 

A cselgáncsozó Ungvári Attila 2011-ben bukott meg sztanozolollal és furoszemiddel, az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós testvére is arra gyanakodott, hogy valaki más szándékosan keverte a szereket az italába.

 

Ezek az esetek nem nyertek bizonyítást, ám akadnak olyan történetek, amikor valóban igazolódik a visszaélés. Idén januárban nyolcéves eltiltást kapott Szuzuki Jaszuhiro ökölvívó, aki beismerte, hogy titokban anabolikus szteroidot tartalmazó szert csempészett riválisa, Komacu Szeidzsi italába a japán országos bajnokság előtt.

 

És arra is van példa, hogy valaki hazugsággal megúszta az eltiltást. Andre Agassi teniszező Open (Nyílt) című könyvében vallott arról, hogy 1997-ben metamfetamint szippantott, majd amikor értesült a pozitív doppingtesztjéről, azt hazudta az ATP illetékeseinek, hogy véletlenül ivott bele asszisztensének „feljavított” italába. Agassi megúszta az esetet.

OLYAN, MINT EGY PUPUTEVE

– Mennyi az ürülési fázisa az amfetaminnak?
– Állítólag három nap, ám a mennyiségből, vagyis a 145 nanogramm/milliméterből következtetve vélhetően a verseny alatt kellett, hogy a szervezetembe kerüljön. Hogy a verseny alatt bevett fájdalomcsillapító, az elfogyasztott energiaital vagy éppen egy drogszennyezett füves területre eldobott frissítőkulacs okozta-e a bajt… nem tudom. De nyilván első olvasatra vagy hallásra mindegyik hihetetlenül hangzik. Az is. Valójában egy a lényeg: teljesen mindegy, hogy étrend-kiegészítő vagy energiaital révén került a szervezetedbe az amfetamin, vagy jól becuccozva álltál oda a rajthoz, a zéró tolerancia elve érvényesül. Mivel drog volt a szervezetemben, valószínűleg négy év eltiltás vár rám. Egyébként két tápanyag tekintetében láttunk rá minimális esélyt, hogy nem vegytiszta. Táplálék-kiegészítőt az arra illetékes szervezet magánembernek nem vizsgál be, az energiaital bevizsgáltatását amfetaminra – ugyanis olyan márkát fogyasztottam, amiről utólag olvastam, hogy volt már rá precedens, hogy találtak benne – tudomásom szerint szintén sehol sem vállalják.

– Ha már a „becuccozást” említette: ha visszaemlékszik a versenyére, tapasztalt olyan érzést, amit korábban nem?
– Sosem szedtem amfetamint, így nem tudom, hogy milyen hatással kellett volna lennie a szervezetemre. Dr. Zacher Gáborral beszéltem, aki azt mondta: ennek a szernek a hatásmechanizmusa olyan, mint egy puputeve. Van egy nagy felfelé vezető íve, majd egy leszálló, és ismét egy kisebb felszálló, végül a teljes leszálló. Ahhoz, hogy tartós legyen a hatás, folyamatosan kellene szedni. Az amfetamin egyébként futás közben súlyos kiszáradást és szívritmuszavart okozhat. Szóval, aki egy kis felpörgésért kockáztat, sokat kockáztat. A versenybeszámolómat, vagy ha úgy tetszik a blogomat visszaolvasva semmi különöset nem találtam. Ugyanúgy megvolt a flow-érzésem, ahogy a többi versenyen általában. Ha ez egy komplett adag kábítószer lett volna, éreznem kellett volna a hatását. Valószínűleg a verseny vége felé kerülhetett a szervezetembe…

KEVESEN MERNEK HOZZÁSZÓLNI


– Az idegenkezűség kizárható?
– Ez is egy lehetőség, nem kizárható. Vannak emellett szóló érvek, de nem önbíráskodunk semmiben, mindenben az ahhoz tartozó szervezet segítségét kérjük, így ez esetben a rendőrségét. Volt három olyan köröm, amíg a kulacsomat nem találta meg a férjem. Oda dobtam, mint addig minden frissítés alkalmával. Többször megnézte ott és annak vonzáskörzetében, majd húsz perc elteltével találta meg ott, ahová a megbeszéltek szerint mindig is dobtam. Őrizetlenül hevert a fűben. Számomra utópisztikusnak tűnik, hogy valaki bejön a verseny területére, és brahiból bedrogoz egy futót… És, teszem hozzá, éppen az első helyezett kulacsába tesz valamit. Olyan ez, mint amikor egy tűt keresünk a szénakazalban. Egy tanulsága van az ügynek: mindenki saját magáért felelős. Én okoztam a bajt, mert nem figyeltem a kulacsomra, mert verseny közben bevettem egy olyan fájdalomcsillapítót, amit nem én hoztam, mert bevizsgálás szempontjából biztosnak hitt energiaitalt fogyasztottam. Egy szó, mint száz, ahogyan a vezetés esetében is, itt is az én felelősségem, hogy mi van a szervezetemben. Ha egy bulin csak üdítőt fogyasztok, de valaki kábítószert tesz bele, amit igazoltatásnál kimutatnak, nos, az az én felelősségem. Még ha nem is tudok róla, hogy valójában mi történt velem. Mondhatom azt, amatőr voltam. De valójában amatőr is vagyok. Egy anyuka, aki saját kedvtelésére kezdett el futni és lett válogatott ultrafutó, és akit most attól foszt meg a sors, amit igazán szeretett. Téthelyzetben futni, versenyezni, kihívásokat megélni. Anyagi hasznom sosem volt a versenyzésből, szponzorom nincs – egy edzőterem támogat edzéslehetőséggel.

– Mit érez most, kétségbeesést?
– Azon már túl vagyok. Inkább haragszom, de a legrosszabb az, hogy a haragomnak nincs célzottja. Kétségbe ejt a büntetés, de nem is amiatt, amit kapok. Abszurdabban érint az, hogy nem tudom az okát, hogy mindez miként történhetett meg. Ráadásul most akartam beindítani egy vállalkozást, amely a sporttal foglalkozik, coachiskolába járok, az önkormányzathoz beadtam egy pályázati kérelmet is, és a jövőben szeretnék atlétaedzőként dolgozni. Ha eltiltanak, akkor hogyan is csinálom ezt? Hogyan? Mindig is közösségi ember voltam, imádtam a jellemfejlesztő részét a futásnak, nyakig merültem az ultrázásba, és egyfajta szolgálatként tekintettem a futásra. Furcsa fintor, hogy büntetésként pont onnan leszek kirekesztve, ami hivatást és hitvallást adott számomra. Ez az a helyzet, amikor jogszolgáltatás van, igazságszolgáltatás és az ártatlanság vélelme nincs. Csak van egy amfetaminos vizelet. És nincs több kérdés. Most már szívem szerint sürgetném is a határozatot, amit elvileg szeptember tizenkettedikén mond ki a MACS. Mert ez a lezárás átbillentene, és képes lennék új célokat megfogalmazni magamnak.

– Semmilyen versenyen nem szerepelhet?
– Közösségi futásokon indulhatok, például a Spartathlonon is, ami nem tartozik a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség, így a Magyar Atlétikai Szövetség égisze alá. Azokon a versenyeken nem vehetek részt, amelyek a MASZ versenynaptárában szerepelnek. Indulhatok például a Piros85-ön – nyílt kategóriába meghívott a szervező –, de ha kérek is egy 00-s rajtszámot, és lemondok minden juttatásáról a versenynek, vajon hogy fogadják a futótársak? A történetem megosztó. Látom ezt a közösségi oldalamon is, amelyen több mint hétszázan követik az esetemmel kapcsolatos bejegyzéseimet, de nagyon kevesen mernek kommenteket írni vagy a tetszésüket kifejezni. Sok ultrafutó állt mellém, ami jó érzés, de ezt a küzdelmet magamnak kell megvívnom. Elsősorban saját magammal.



EZT A CSAPÁST EL TUDJA VISELNI

– A vallásos lelkülete segít?
– Segít, bár nagy erőt vesz igénybe, hogy keresztényként szemléljem a helyzetemet. Mostanában sokat olvasom Jób könyvét, ami rengeteg kérdést vet fel bennem. Bár a közmegítélés alapján jó ember vagyok, tudom, hogy sok hibával élem az életem, de, mondjuk, egyben biztos vagyok: sosem amfetaminoztam. Viszont az esetem kapcsán el kell gondolkodnom azon, hogy a sors mit üzen számomra, miért tesz próbára? Mit jelent ez az elakadás? Két szép gyerekem van, szerető férjem, két kutyánk, halaink, nyúl, csodás környezetben élünk… Miért kell megállnom? Viszont hálás lehetek a sorsnak, hogy odamérte a csapást, amit el tudok viselni. Nem a lábamat vágták le, nem a családommal történt baj, vagyis az életem azon részével, ami engem a legjobban definiál.

– A közösségi oldalán az egyik bejegyzésében azt írta: „lekerülnek a sallangok a futásaimról. Meglátjuk, hogy mi az, ami már elvehetetlenül eggyé vált velem belőle…”
– A futás az enyém. Elvehetetlen az életemből, hiszen senki sem tilthatja meg, hogy a kedvemre sportoljak. Most majd kiderül, hogy mennyire visel meg a versenyzés hiánya, bár a mi sportágunkban elsősorban önmagunkkal szemben versenyzünk.

– Tanulság?
– Sok tanulság van. Minden futónak, aki hobbifutóból lépegetett fel erre a szintre, kötelessége megismerni azt a rendszert, amely alá tartozik, amely hatalmat gyakorol felette. Mi ugyanazokat a papírokat írjuk alá, mint a pályaatléták, mint az országos bajnokok vagy olimpiai és világbajnokaink, és ugyanolyan megítélés alá tartozunk. Lehet, hogy ez a mi hobbink, de ha nem figyelünk oda, ha nem vállalunk felelősséget magunkért, pillanatok alatt kikerülhetünk a rendszerből.