Gyémánt Liga: „kicsit hátszeles” hatalmas ugrás férfi távolban – videó

Vágólapra másolva!
2018.06.10. 20:57
null
Juan Miguel Echevarría öröme érthető, hatalmasat ugrott (Fotó: AFP)
Rég nem látott nagy eredménnyel, 883 centiméterrel nyerte meg a férfi távolugrást a kubai Juan Miguel Echevarría a stockholmi atlétikai Gyémánt Liga-viadalon, ám egy tized méter/másodperccel erősebb volt a hátszél a megengedettnél, így eredménye nem hitelesíthető.

A távolugrók versenyét nagyon megnehezítette a kavargó szél. Jellemző, hogy a kubaiak idei fedett pályás világbajnokának volt olyan kísérlete melynél 1.6 méter/másodperces ellenszél fújt, a hatodiknál viszont +2.1-es, amikor 883 centiméterig repült.

Echevarria mostani eredményénél a nemzetközi szövetség honlapjának statisztikája szerint csak nyolc nagyobbat jegyeztek fel korábban, s csupán négy atléta tudott ennél – bármilyen körülmények között is – messzebbre repülni. Három amerikai, a jelenlegi világcsúcstartó Mike Powell, a korábbi rekorder Bob Beamon és a szám négyszeres olimpiai bajnoka, Carl Lewis, illetve a korábbi szovjet klasszis, Robert Emmijan.

A mostaninál nagyobb ugrást csaknem 24 éve nem produkált senki: 1994. július 31-én Powell 8.95 métert, az 1991-ben elért világcsúcsával megegyező eredményt ért el Sestriere-ben 3.9 méter/másodperces hátszél segítségével.

A svéd fővárosban több más számban is remek versenyt láthattak a nézők.

Női 100 gáton az amerikai Brianna McNeal 12.38 másodperccel, a világ idei legjobbjával győzött, egy tizeddel megelőzve a jamaicai Danielle Williamst.

Férfi 400 gáton a katari Abderrahman Szamba ismét nagyon meggyőző volt, 47.41 másodpercre javította nemcsak 2018 legjobb eredményét, hanem az Ázsia-csúcsot is. Mögötte Karsten Warholm szintén remekelt, s 47.81-gyel, új norvég rekorddal ért célba.

Férfi diszkoszvetésben a jamaicai Fedrick Dacres a világbajnok litván Andrius Gudziusszal vívott nagy csatát, s végül riválisát mindössze nyolc centivel megelőzve győzött 69,67 méteres országos csúccsal. Mindketten dobókörbe lépnek a júliusi Gyulai Memorialon is Székesfehérvárott.

GYÉMÁNT LIGA, STOCKHOLM
FÉRFIAK

200 m (0.9 méter/másodperc): 1. Ramil Guliyev (török) 19.92 másodperc
1000 m: 1. Ferguson Cheruiyot Rotich (kenyai) 2:14.88 perc
5000 m: 1. Selemon Barega (etióp) 13:04.05 p
400 m gát: 1. Abderrahaman Szamba (katari) 47.41 mp, 2. Karsten Warholm (norvég) 47.81
távolugrás: 1. Juan Miguel Echevarria (kubai) 883 cm (2.1 m/mp)
diszkoszvetés: 1. Fedrick Dacres (jamaicai) 69.67 m, 2. Andrius Gudzius (litván) 69.59
NŐK
100 m (–0,1): 1. Dina Asher-Smith (brit) 10.93 másodperc, 2. Murielle Ahoure (elefántcsontparti) 11.03
400 m: 1. Szalva Eid Naszer (bahreini) 49.84 mp, 2. Phyllis Francis (amerikai) 50.07
1500 m: 1. Gudaf Tsegay (etióp) 3:57.64 perc
100 m gát (1.3 m/mp): 1. Brianna McNeal (amerikai) 12.38 mp, 2. Danielle Williams (jamaicai) 12.48
magasugrás: 1. Marija Laszickene (orosz) 200 cm, 2. Mirela Demireva (bolgár) 200
távolugrás: 1. Lorraine Ugen (brit) 685 cm, 2. Malaika Mihambo (német) 685

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik