Gyász: Soha nem feledjük Zita zsenialitását - Borkai

Vágólapra másolva!
2013.12.19. 11:24
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke részvétét nyilvánította a szerdán elhunyt Kun Zita családjának. Mint arról beszámoltunk, a 13 éves atléta halálát szén-monoxid-mérgezés okozta.

„Elsősorban apaként szorul el a szívem, de sportvezetőként is tudom, mekkora veszteség Zita tragikus távozása. A kihívás óriási: feldolgozni a feldolgozhatatlant. Ritkán beszélnek egy 13 éves, utánpótláskorú versenyzőről potenciális világsztárként. Különösen nem jellemző ez a magyar atlétikában dolgozókra. Tavaly december óta tudjuk, hogy 2017-ben Győr rendezi a sport történetében az első magyarországi olimpiai versenyt, az EYOF-ot. Azóta vártuk, készültünk rá, hogy lesz nekünk egy Kun Zitánk a magyar csapatban. Kedves Zita! Ígérem, hogy négy év múlva ott állsz velünk a megnyitón és az egész verseny alatt, mert soha nem feledjük a mosolyod, a zsenialitásod. Szülőként, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként egyaránt osztozom a család gyászában, fájdalmában és őszinte részvétem" – idézi a mob.hu Borkai Zsoltot.Borkai Zsoltot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik