Noah Lyles a 200 méteres síkfutás legnagyobb esélyese az atlétikai vb-n (Fotó: AFP)

 

– Minek köszönhető az új hajszíne?
– Az ezüstszínű hajam a Dragon Ball Z-rajongóknak szól! Ők biztosan értik – mondta nevetve az amerikai sprinter, Noah Lyles a kétszáz méteres előfutamok után.

Milyen volt ilyen későn, szeptember végén újra futni?
– Azt azért elvártam magamtól, hogy megnyerjem a kétszáz méteres előfutamomat, ráadásul úgy, hogy tartalékoljam az energiáimat, amelyet majd a keddi döntőben fogok kiadni magamból. De az első futásomnál azért megéreztem, hogy régen versenyeztem legutóbb, így próbáltam visszahozni a stratégiámat, hogy újra gördülékenyen menjen majd a versenyen is.

Hogy tetszett honfitársa és riválisa, Christian Coleman győzelme száz méteren?
– Jó kis futam volt, és mindig izgatottan nézem a versenyeit, és hogy milyen gyorsan fut.

Mindketten kiemelkedően jók száz és kétszáz méteren is. Mit gondol, egy új generációja van kialakulóban a sprintereknek, akik mindkét versenyszámban világklasszisok?
– Ezt nem tudom megítélni. Most mindketten csak egy számban versenyzünk Dohában, mert mindketten szeretnénk aranyérmet szerezni abban, amiben a legjobbak vagyunk. Abban a versenyszámban, amiben jelenleg a miénk a legjobb idő az idei világranglistán, és ez neki a száz, nekem pedig a kétszáz méter.

Nincs Önök között ellentét?
– Hát, nem beszélgetünk túl sokat egymással, de nem fújunk egymásra.

Ön egyébként melyik távot szereti jobban, a száz vagy a kétszáz métert?
– Egyértelműen az utóbbit, két okból is. Egyrészt úgy érzem, valahogy jobban fekszik nekem, másrészt eredményesebb is vagyok benne, és egyelőre több esélyt látok arra, hogy jobb eredményt érhetek el mindenkinél.

Akkor tudatosan nem vállalta be a száz métert Dohában?
– Igen, mert egész szezonban a kétszázra készültünk és edzettünk.

Tényleg zavarja, ha Usain Bolthoz hasonlítják? Pedig nem lehet olyan rossz, ha az embert rendre összevetik egy ilyen legendával.
– Itt nem Bolttal van gond, egyszerűen nem szeretem, ha másokhoz hasonlítgatnak, mert nem hiszem, hogy erre szükség van. Sőt, ha már itt tartunk, senkit sem kellene hasonlítgatni senkihez sem, mert mindenkinek megvan a maga személyisége. Én csak Noah Lylest akarom és tudom képviselni az atlétikapályán és azon kívül. Ez az összehasonlítósdi kicsit olyan, mint amikor kiskölyökként lemész a suliba, és amikor a tanár meglát, az első, amit mond, hogy mennyire emlékezteted őt a bátyádra. És innentől kezdve nem az számít neki, mennyit dolgozol, mennyire hajtasz és mennyire vagy jó, egyfolytában csak ezt hajtogatja. Ez egy idő után elég idegesítő, és szerintem kicsit bántó is. Én nem a bátyám vagyok, nem Usain Bolt vagyok, és nem akarok más árnyékában élni.

Akkor nem volt példaképe sem?
– Ó, dehogynem, az én példaképem az édesanyám, aki rengetett tett értem. Azért, hogy ma itt lehessek a világbajnokságon. Nélküle nem lennék az, aki vagyok, nem jutottam volna idáig, nem lehetnék profi, és most nem beszélgethetnék Önnel sem.

Egy utolsó utalás Boltra. Ő nagyjából abban a korban döntötte meg Berlinben a világcsúcsot, mint most Ön. Foglalkozott már a világcsúccsal?
– Bolt egészen pontosan egy évvel idősebb volt, mint most én, azaz van még egy évem! (nevet) A rekord megdöntése nagyon sok mindentől függ, de hiszem, hogy jönni fog, ha az edzéseken csúcsra járatom magam, ha kifogom a megfelelő napot, a megfelelő versenyt és a megfelelő szelet. Ez olyan dolog, amit nem tudok irányítani és befolyásolni. Én csak annyit tudok megtenni, hogy lelkiismeretesen készülök, hogy mindig a lehető legjobb formában legyek, és ha eljön az idő, készen álljak.

Tényleg van a tengerentúlon egy hip-hop bandája?
– Nem, bandám nincsen, csak szólóban nyomom! Szeretek rappelni, ráadásul egy kicsit komolyabban is csinálom, mert néhány albumot már ki is adtam.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs