Atlétikai vb: lengyel óvás Halász ellen, a zsűri el is fogadta

VINCZE SZABOLCS (Doha)VINCZE SZABOLCS (Doha)
Vágólapra másolva!
2019.10.03. 09:03
null
Halász Bence megtarthatta a bronzérmet (Fotó: MTI)
A lengyelek érvényteleníteni akarták Halász Bence világbajnoki bronzérmét, de nemcsak az óvás, hanem a döntés is erősen véleményes.

 

Halász Bence a két évvel ezelőtti londoni atlétikai világbajnokságon, húsz évesen és öt naposan a valaha volt legfiatalabb magyar vb-résztvevő lett kalapácsvetésben, amit kedd este megfejelt azzal, hogy Dohában 22 évesen és 59 naposan a valaha volt legfiatalabb magyar vb-érmes is lett a versenyszámban. Gécsek Tibor (1993, 1995), Németh Zsolt (1999, Bence edzője), Annus Adrián (2003) és Pars Krisztián (2011, 2013) után a hetedik vb-érmünket szerezte kalapácsvetésben.

Ebbe ugyan némileg bele akartak piszkálni a lengyelek, a tavalyi Európa-bajnok Wojciech Nowicki ugyanis óvást nyújtott be, szerinte Halász kilépett az első, 78.18-as kísérleténél, így szerinte nála lenne jó helyen az a bronzérem.

NEM ÉRZI, HOGY KILÉPETT VOLNA

Németh Zsolt, Halász Bence edzője:
„Mostanában akadozott Bence első dobása, de most szépen összerakta, technikailag is jól sikerült, és elég nagy is lett. Utána is látszott rajta, hogy javítani akar, de kockáztatnia kellett, mert akkor még nem tudtuk, elég lesz-e az a 78.18 az éremhez. Egyre jobban hajtania kellett a dobásokat, amiben sajnos benne volt a hibázás lehetősége. A második dobásnál egyébként ő sem érezte úgy, hogy kilépett volna, csak a versenybírók közölték vele utána, ezzel pedig nem tudtunk mit kezdeni. Az ötödik kísérletét nem tudta rendesen kiforogni, így nem tudta a kidobást rendesen kivitelezni sem, ezért lett kisebb. Nem idegeskedtem, mikor a francia ellenfele egy centivel túldobta, mert ilyen sport, ilyen a verseny. Volt még lehetőségünk visszavágni, de nem sikerült, úgyhogy így fair, most Bigot volt jobb egy centivel, majd legközelebb visszakapjuk. Nowicki már egy hete kijött, és az itteni melegben kellett edzenie, ami szerintem leszívta az energiáit, ezért nem ment neki a döntőben.”

„Nem éreztem, hogy kiléptem volna, mert nem is volt így – mondta a Nemzeti Sportnak Halász Bence, mikor arról kérdeztük, jogos-e volt a lengyelek óvása, és valóban kiléphetett-e az első dobásnál. A felvételeken teljesen tisztán látszik, hogy bent maradtam a körön belül. A belső peremen pedig meg lehet támaszkodni, azt nem tiltja a szabály.”

A dohai bírák salamoni döntést hoztak, az óvásnak helyt adtak, viszont a magyar atlétától sem vették el az érmet, így két bronzérmet osztanak majd ki, amire még sosem volt példa a versenyszám történetében. Az eset azonban nemcsak ezért erősen véleményes.

Egyrészt Nowickinak ugyanúgy hat lehetősége volt, mint Halász Bencének, másrészt 81.74-es, júliusi dobásával ő vezeti az idei világranglistát, egy ilyen kaliberű kalapácsvetőtől pedig nem túl elegáns, ha utólag akarja kireklamálni magának a bronzot, miután a vártnál gyengébben szerepelt, és ennél majdnem négy méterrel kisebbet dobott (77.69). Ilyenkor talán jobb csendben maradni, és elfogadni, hogy ez nem az ő napja volt. Ilyen a sport, már mással is történt hasonló (vö. Halász edzője, Németh Zsolt sportszerű nyilatkozatával).

A szervezők döntése tovább rontott a helyzeten, annak üzenete ugyanis rosszabb nem is lehetne. Az atlétika egyik fő vonzereje a mai napig az, hogy mérhető sportág, így egyértelműen meghatározható, kik a győztesek, és kik a vesztesek. Most azonban az a helyzet áll fenn, hogy egy olyan versenyző kap ugyanolyan színű érmet, mint riválisa, aki fél méterrel kisebbet dobott nála a döntőben. Harmadrészt, az ilyen eseteket elkerülendő, olyan bírákat kell a dobókörök mellé ülteti, akik tudják értelmezni és következetesen alkalmazni a szabályokat, és akkor nem kell fellebbezésekkel foglalkozni és kapkodva ilyen kaotikus döntéseket hozni.

Nem tenne jót a közelmúlt botrányait emelt fővel túlélő sportágnak, ha az érmek sorsa ezentúl a zöld asztalnál dőlne el.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik