Atlétikai vb: Kozák Luca folytatja, Kerekes Gréta kiesett

Vágólapra másolva!
2019.10.05. 17:29
Kozák Luca elődöntőbe jutott, Kerekes Gréta kiesett 100 m gáton szombaton a dohai atlétikai világbajnokságon.

Ebben a számban öt előfutamot rendeztek, mindegyikből az első négy folytathatja vasárnap, és a további négy legjobb időt elérő sprinter is továbbjutott.

Kozák Luca a márciusi fedett pályás Eb-n megdöntötte 60 m gáton Siska Xénia 1985-ös országos csúcsát 7.97 másodperccel, de megsérült és a döntőben nem futhatott. Idén 12.89 mp volt a legjobbja 100 m gáton, ami a negyedik idő volt a futamában. A debreceni atléta nem rajtolt túl jól, azonban kereken 13.00 másodperccel bejött a negyedik, azaz továbbjutó helyre.

„Úgy jöttem ide, hogy enyém lesz az egyik nagy Q (helyezéssel továbbjutás) – jelentette ki Kozák Luca. – Picit jobbat akartam futni, mint a 13.00, ám elsőre nem volt rossz. Holnap szeretnék javítani, a döntőhöz biztosan egyéni csúcs kell, de megcélzom a 12.84-es olimpiai szintet is.”

Kerekes Gréta ötödik lett a fedett Eb-n, ebben az esztendőben pedig 12.93 mp-es egyéni csúcsot futott. Ő nehezebb futamba került, mint klubtársa: a világcsúcstartó amerikai Kendra Harrison és az Európa-bajnok fehérorosz Elvira Herman is itt állt rajthoz. Kerekes Gréta ötödikként ért célba 13.11 másodperccel, amivel ekkor továbbjutó helyen tanyázott, de az utolsó futam bizonyult a leggyorsabbnak, és összesítésben három századdal lemaradt az elődöntőről.

„Egy éve váltottam edzőt, úgy tűnik, ez még kevés idő volt, hogy kihozzam magamból a maximumot. Amikor megláttam a 13.11 másodperces időt, már akkor sem tetszett: ha továbbjutottam volna, ezzel akkor sem lennék elégedett” – mondta Kerekes Gréta.

Hozzátette, nem fogja fel kudarcként az eredményt, úgy érzi, helytállt, és jövőre az olimpián szeretne kiugróan teljesíteni.

A 100 m gát elődöntőjét vasárnap magyar idő szerint 18.02 órakor rendezik.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik