Atlétikai vb: Helebrandt Máté országos csúccsal hatodik 50 km-es gyaloglásban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.13. 13:21
Yohann Diniz nyerte a férfiak 50 kilométeres gyaloglóviadalát a londoni atlétikai világbajnokságon, míg Helebrandt Máté országos csúccsal hatodikként zárt.

A francia versenyző saját világrekordját megközelítve nagy fölénnyel, minden idők második legjobb idejével győzött két japán, Arai Hirooki és Kobajasi Kai előtt.

Helebrandt a saját tempójában teljesítette a versenyt, s az utolsó kilométereken sorra előzte meg az előtte lévőket. 3:43:56 órás idejével Urbanik Sándor 2001-es országos csúcsát (3:48:41) adta át a múltnak.

„Fantasztikus volt. Úgy jöttem ki, hogy ez egy tesztverseny, a távlati cél a tokiói olimpia és a jó helyezés – értékelt Helebrandt az M4 Sportnak. Kifejtette, annak eldöntésére szolgált a világbajnokság, hogy a 20 vagy az 50 kilométeres szám kedvezőbb-e neki. – Ez a táv áll igazán közel hozzám. A felénél nagyon jól éreztem magam, s amikor láttam, hogy a 2013-as világbajnok mellett is elmentem, az nagy erőt adott. Tudtam, hogy utolsó 10-15 kilométer nehéz lesz, de a szurkolói támogatás túllendített a holtpontokon.”

Leszögezte, kitűzött célja volt az is, hogy Urbanik rekordját megdöntse valamikor, ám nem számított rá, hogy már most sikerül megjavítania példaképe idejét.

„Több mint négy perccel döntöttem meg az országos csúcsot, tízzel az egyéni legjobbamat, idő kell még, hogy ezt feldolgozzam. Ez életem legjobb nemzetközi eredménye, egyértelmű lesz, hogy emellett a táv mellett döntünk a jövőre nézve” – fűzte hozzá.

Kitért rá, hogy bár meleg volt, ez nem zavarta, mert a hazai edzései a kánikulában is délután zajlottak, s noha ez akkor megnehezítette a dolgát, ezúttal már nem okozott gondot neki.

Mint mondta, úgy érzi, hogy egy-két perc még benne maradt, de mivel csak a második 50 kilométeres versenye volt, nem tudta, bírni fogja-e az iramot.

„A felénél féltem, hogy túl gyors lesz a tempó, így nem akartam kockáztatni, de utólag nézve kicsit lehettem volna bátrabb” – tette hozzá Helebrandt Máté.

ATLÉTIKAI VB, LONDON
FÉRFI 50 KM-ES GYALOGLÁS
1. Yohann Diniz (Franciaország) 3:33:12 óra
2. Arai Hirooki (Japán) 3:41:17
3. Kobajasi Kai (Japán) 3:41:19
4. Igor Hlavan (Ukrajna) 3:41:42
5. Maruo Szatosi (Japán) 3:43:03
6. HELEBRANDT MÁTÉ 3:43:56

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik