Atlétikai vb: Dohába még a régi rend szerint lehet kijutni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 12:24
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a jövő évtől a tervek szerint bevezeti az új világranglistát, ám a szeptember végén kezdődő dohai világbajnokságra még nem az alapján lehet majd indulási jogot szerezni.

Az IAAF hírlevele Sebastian Coe elnököt idézi, aki azt hangsúlyozta, hogy az újfajta világranglista bevezetése és használata a vb-kvalifikációnál a legjobb megoldás, de időre van szükség ahhoz, hogy a versenyzők és a nemzeti szövetségek is teljesen átlássák a rangsor komplex rendszerét.

Coe hozzátette, hogy az új világranglistát januártól bevezetik, így 2019-től mindenki tanulmányozhatja majd működés közben. A tervek szerint az IAAF világranglista alapja az a rendszer lesz, amit Spiriev Bozsidar 1979-ben kezdett el kifejleszteni, ez az évtizedek során sokat finomodott, és az utóbbi közel egy évtizedben All-Athletics.com világranglistaként működött. A statisztikai portált az ELITE Kft. működteti, amelynek tulajdonosa Spiriev Attila ügyvezető igazgató, a magyar szövetség volt sportigazgatója.

A 2020-as tokiói olimpia előtti utolsó szabadtéri világbajnokságra így az eddig is használt rendszer szerint, azaz a kvalifikációs eredmények elérésével lehet majd kijutni. Az IAAF december elején határozza meg a szinteket.

A dohai vb-re szokatlan időben kerül sor, mivel a szokásos augusztusi rendezés helyett szeptember 27. és október 6. között küzdhetnek meg egymással az atléták a világbajnoki aranyérmekért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik