Atlétikai vb: Bajiék mögött csak 5., de boldog a világcsúcstartó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 09:43
Aries Merritt, a 110 méteres gátfutás világcsúcstartója annak ellenére boldogan nyilatkozott, hogy csak az ötödik helyen végzett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságon. Mint ismert, Baji Balázs bronzérmet szerzett a versenyszámban.

„Nagyon jó érzés visszatérni Londonba, ahol olimpiai aranyérmet nyertem. A közönség nagyon kedves fogadtatásban részesített. Annak természetesen nem örülök, hogy a kilences pályán kellett futnom, de most az is elég, hogy egyáltalán itt lehetek a stadionban” – nyilatkozott a 32 éves amerikai atléta.

Két évvel ezelőtt úgy tűnt, Merritt pályafutása véget ér, mert 2015 szeptemberében veseátültetésen esett át. Végül folytathatta a versenyzést, de tavaly júliusban címvédőként lemaradt a Rio de Janeiró-i olimpiáról, mivel csak a negyedik helyen végzett az amerikai válogatón.

„Senki sem várta tőlem, hogy újra futni fogok, úgyhogy tényleg boldog vagyok, hogy itt lehetek. Visszatértem a világ élmezőnyébe, ez a legfontosabb” – tette hozzá.

A hétfő esti döntőt az olimpiai címvédő jamaicai Omar McLeod nyerte (13.04 másodperc), a második az előző világbajnokság győztese, az orosz – most semleges színekben induló – Szergej Subenkov (13.14), a harmadik pedig Baji Balázs lett (13.28). A francia Garfield Darien (13.30) is megelőzte Merrittet (13.31), aki 2012 szeptemberében állította fel a versenyszám 12.80 másodperces világcsúcsát.

„Ezúttal mindenki jól vette az akadályokat. Amióta világcsúcsot futottam, jelentősen átalakult a mezőny, hosszú ideje ez a legjobb. Sok az új ember, az új tehetség, és ez nagyon jó” – vélekedett Merritt.

Hangsúlyozta, nincsenek fájdalmai, de ennél többre nem volt képes a fináléban, azt viszont határozottan lehetségesnek tartja, hogy a jövőben újra elérhet jobb időeredményeket.

A tavalyi év Európa-bajnoki ezüstérmese, Baji Balázs az előfutamból vasárnap 13.35 másodperccel lépett tovább, majd az elődöntőben megnyerte futamát (13.23). A 28 éves békéscsabai futó – aki az országos csúcsot a júliusi Gyulai Memorialon 13.15 másodpercre javította – a magyar atlétika 12. érmét szerezte meg szabadtéri világbajnokságon. Személyében harminc év után először került fináléba magyar atléta vb-n sprintszámban, futószámban pedig még soha nem állhatott vb-dobogón magyar versenyző.

A 110 gát eredményhirdetésére kedden (ma) 20 órától kerül sor, az eseményt az M4 Sport élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik